11. Csapda

Az utat hamar megtettük. Egész végig két kérdés járt a fejemben. Tegyem meg? Fájni fog? Féltem, de túl kell rajta esnem. Teljesen más úton mentünk. Nem is volt kikövezve. Sötét volt és már jött felfele a hold. A hegytetőt köd borította, mint általában mindig. A ládát erősen markoltam. Megérkeztünk. Még vettem egy utolsó mély levegőt és kiszálltam. A hegytető pontosan úgy nézett ki, mint az álmomban. A kőasztal, a kilátás meg a köd is stimmelt. A hegytetőn nem csak mi voltunk. David barátai is kíváncsiak lettek az átváltozásomra. Rossz előérzetem támadt. A baglyok is huhogtak és láttam néhány denevért elrepülni a fejem felett.  

-         David kik ezek az emberek? –nyugtalan volt a hangom

-         Nem mondhatom el. –válaszol sejtelmes hangon

Ez után már tudtam, hogy csapda. Mint a legrosszabb rémálomban, csak itt nem fogok felkelni. Normális gyerek szeretnék lenni! Nem pedig ilyen mint amilyen most vagyok. Fel kell készülnöm a legrosszabbra, mert innen nem lesz menekvés. Jobb esetben átváltozok, rosszabb esetben pedig megölnek. Ha megölnek akkor legalább lesz mindennek és végre megnyugszom majd. Találkozom a szüleimmel és itt hagyok mindent magam mögött.

-         Mit akartok tőlem? Az erőmet? –hátráltam néhány lépést

-         Szó sincs a te erődről, én már megkaptam az enyémet. Naggyá akarlak tenni. –megfogta a csuklómat

-         Miért? –próbáltam magamat hátrébb húzni

-         Ha kinyitod, a ládát egyszerű vámpír leszel, mert lemondtál az anyai erődről akkor, amikor megmentetted Danielt. Nem tudtál róla és én sem. De ha átváltoztatlak, és csak utána nyitod ki a ládát… te leszel a legerősebb lény. –mondta lelkesen.

-         Szerencsére nem tudsz ártani nekem, mivel anyám által védve vagyok. –mondtam elégedetten

-         Ez igaz, de a hegyen ez nem érvényesül –mosolygott.

-         Megtiltom, hogy átváltoztass! –kiáltottam.

-         Ki mondta, hogy engedélyt fogok kérni? –a felkapott az ölébe.

A kőasztal felé vitt. Féltem, olvastam az átváltozásról. Ha igaz, akkor nagyon fog fájni. Hogy lehettem, ennyire ostoba. Menekülnöm kéne, de nem tudok, sajnos egy választásom maradt, szembe kell néztem a sorsommal. A kőasztalon ültem… és körülöttem álltak. Nem akarok átváltozni. Hogy lehet ennyire gonosz? Fájni fog, de nagyon… és ha nem tud leállni?

-         Mary bemutatnám a barátaimat. Ő is Josh –egy nagy magas barnahajú fiúra mutatott- ő pedig itt Phil –Phil egy kövérebb és alacsonyabb vámpír volt- és végül ő itt Ben –Ben szőke haja az égnek állt és a szeme fekete volt

Lassan elkezdték, amit elterveztek. Közelebb álltak. Engem néztek. Hírtelen David megkapott és lefektetett. Kapálóztam és sikítottam. Ütöttem rúgtam őket ahol csak tudtam. Remegett mindenem. Iszonyúan féltem, a szívem majd kiugrott a helyéről. Egyszer fáztam, aztán meg melegem volt.

-         Mit csinálsz? Engedj el! –üvöltöttem

-         Elkezdem, amit elterveztem. Egyszer még hálás leszel. Amint végeztem veled megölöm Danielt. –elkapta a kezemet.

-         Ne öld meg! Kérlek… -kimeredt a szemem.

Ezek után Josh és Ben lefogták a kezemet. A szívem a torkomban dobogott. David hátánál ott állt Phil. Kezdett közel hajolni. Féltem! Sikítottam! Ahogy csak bírtam. Nem akarok vámpír lenni.

-         David! David! Ne! És ha nem tudsz leállni? Megölsz! –a hangom elcsuklott

-         Nem foglak megölni. Itt van Phil. –mosolygott

-         Nem érted, hogy félek? Nagyon! Telihold van és ha jön egy vérfarkas és megöl? –sírva fakadtam.

Már nem bírtak tovább várni… erősen lefogtak. És akkor… belém harapott! Éreztem, ahogy szívja a véremet. Iszonyúan fájt már ez is. Próbáltam megmozdítani a karomat, hogy ellökjem magamtól, de már kezdődtek a rángatózások. Egy nagy rántást éreztem a nyakamnál, bizonyára Phil elhúzta tőlem. Ez után még borzasztóbb fájdalmaim lettek. Égett mindenem… görcsösen rángatóztam és nem akart elmúlni. Nemsokára halott leszek. Remélem nem hagytak itt. Próbáltam kinyitni a szememet, de nem láttam semmit sem. Olyan érzésem támadt, mintha a lázam az egekbe szökne és nem lehet lehúzni. A fejem majd szétdurrant. Ahogy egyre jobban terjedt a méreg úgy kínzott a fájdalom. Remegtem, rángatóztam. Szavakkal le sem tudtam írni. Az eső el kezdett szakadni. Legalább már nem volt olyan nagyon melegem. Az éjszaka nagyon lassan múlt el. Pirkadt az első napsugár majd kiégette az így is csukott szememet. Neszt hallottam. Hogy hogy jobb lett a hallásom? A rángatózások nem csillapodtak, sőt még erősebbek lettek. Valaki odajött hozzám. Megfogta a kezemet. Megpróbáltam kinyitni a szememet, de nem ment.

-         Sajnálom Mary. Minden az én hibám. –mondta az ismerős hang

Ennek az ismeretlen ismerősnek, olyan jó hideg volt a keze. Felemelt a kőasztalról… elindult velem valahova, erősen tartott majd lefektetett valami puha és kényelmes dologra. Csapódott valami, tehát egy autó hátsó ülésén fekszem és mellettem ül valaki. De honnan látom, hogy ül mellettem valaki? Elindultunk, az a valaki a homlokomat fogta. Az út zötyögős volt, ráadásul még rángatóztam is… megálltunk és kivettek az autóból. Elindult velem ismét valahova, majd nyílt az ajtó és bevitt. Lefektetett gondolom egy ágyra és el sem mozdult mellőlem. Még így telt el másfél nap. Az az ismeretlen el sem mozdult ott ült az ágyam mellett. Harmadik nap végre véget ért az átalakulásom. Végre felkeltem. Ismeretlen szagok vettek körül amit nem is ismertem. Igen… vámpír lettem…