Ott álltam fent az ajtónál, remélem nem fognak észrevenni. Vajon ki lehet odabent? Nem mehetek be… illetve dehogyisnem, csak nem merek. A belső hangom ezt súgja.
- Elment? –kérdezte egy női hang
- El. Mi volt fent a hegyen? –kérdezte Daniel.
- Nyugodj meg jól játszottad a szerepedet. A tanácselnöknek vége, most már John irányít. Ő is benne van akárcsak Ben, de Kitty is nyakig benne van. Egyedül David és Mary nincs benne, szegények megjárták. Tudtuk, hogy ha David leszúr, akkor, Mary úgyis megment, Davidet pedig utálni fogja. Bírd még ki ezt a kis időt és vége lesz ennek az egésznek. –ez a női hang nagyon ismerős volt. Kitervelték?! Kimeredt a szemem
- Muszáj megölnünk Mary-t? És ha átváltoztatnánk? –kérdezte Daniel
- Csak nem tán beleszerettél? –gúnyosan kacagott
- Nem… nem az… csak megmentett. És ha nem teszi?
- Igaz ez benne volt. Jaj, édes, még 4 nap és akkor vége
- Tudom.
Ezt már nem tudtam tovább hallgatni. A könnyem könnyet ért. Lassan lementem a lépcsőn és elrohantam. A parkban kötöttem ki. Egy világ omlott bennem össze. Minden hazugság volt. Kihasználtak és meg fogok halni. Hát ezt érdemlem? Ezt? Miért csinálják ezt? Davidnek igaza volt. Meg akart védeni. Fájt, nagyon fájt. Miért? Miért? Ha Davidhez mennék az olyan, mintha csak azért mennék, hogy védjen meg. Van egy sejtésem hol lehet. A vámpírbarlanghoz kell mennem. Nem tudom, hogy miket gondoltam még, de csak úgy bementem az erdőbe. Több órán keresztül bolyongtam az erdőben, de nem tudtam, hogy merre megyek. A farkasok vonyítása és a baglyok huhogása a frászt hozta rám. Az orrom hegyéig is alig láttam el. Végre megpillantottam egy kis fényt. Elindultam az irányába. Nemsokára egy nagy szakadék szélhez értem. Hát ez nagyszerű. Itt állok egy szakadék szélén és eltévedtem. Leültem egy farönkre. Itt a remek alkalom ugorj le! Véget vethetnél minden szenvedésednek. Beszélnem kell Daviddel!
- David! David! Sajnálom, beszélnünk kell! Kérlek, gyere elő! -kiabáltam
Nem kaptam választ. Egyre sötétebb lett, a nap is lement. Még nem láttam ilyen szép naplementét. Egy farönkön ültem és vártam, hogy meghaljak. Nagyon fáztam és kimerült is voltam. A szeme egyre csukódott lefele. Féltem, de még mindig biztonságosabb volt itt, mint Daniel mellett. Vagy nem? Zajt hallottam… egyre közelített. A fák mögül egy ember lépett elő, de az arcát nem láttam.
- Ki… Ki vagy? –elcsuklott a hangom
- Ezt én is kérdezhetném… -mondta félelmetes mély hangon az idegen
- Mary és te? –remegett mindenem
- David. –mondta vidáman –nyugi nem kell félned. Amúgy meg mit keresel itt?
- David –elkezdtem sírni, én már ezt nem bírom tovább. –sajnálom igazad volt. A hegyen ami történt csapda volt. Meg akarnak ölni! Benne van Daniel, Kitty, Liv, Ben , John és még ki tudja, hogy hány személy. Ölj meg! Kérlek. Ezt már nem bírom, kér volt ebbe a városba jönnöm.
- Mary nyugodj meg! Nem foglak megölni. Jól vagy? Hiszen reszketsz.
Levette a pulcsiját és a hátamra terítette, majd a hátamat dörzsölni kezdte.
- Na, még mindig remegsz? –elmosolyodott –meg fogsz fagyni
- Hogy, hogy erre jártál? –mondtam dideregve
- Vadásztam, a másik oldalon már kevés a vad.
- David ölj meg! Vagy változtass át! –kérleltem
- Ezt még át kell gondolnom, de addig is a lakásomra elviszlek. Nehogy itt nekem megfázz vagy ilyesmi. –felállt
Nem várta meg a válaszomat, a hátára vett. Hamar odaértünk, mivel még sötét volt nem láttam semmi sem. A lakása a városon kívül esett. A burkolata fa és volt rajta néhány ablak. Bent ment a fűtés, hamar felmelegedtem. Az előszobából nyílt a nappali és a konyha. A nappaliból pedig a háló és a fürdő. Mindenhol pont annyi bútor volt, amennyi kellett. A nappali közepén állt egy kisebb asztal, köré egy ülőgarnitúrát raktak és még volt itt egy TV is. Valószínűleg ez a szoba nappal nagyon világos, mivel itt volt a legnagyobb ablak, ami az erdőre nézett.
- Foglalj helyet! –mutatott David a fotelra –Miért is változtassalak át? –leült velem szemben
- Mert megkértelek rá –a padlót néztem
- Ez csak egy kérés, de nem biztos, hogy teljesítem. Miért tenném meg? –kérdezte jogosan
- Mert, mint barátod megkértelek rá. –ez jutott leghamarabb az eszembe
- Tehát a barátom az a személy lenne, aki meg akart ölni? –felhúzta a szemöldökét
- Te is tudod, hogy be voltam folyásolva. –mentegetőztem
- Tudom, de rájöhettél volna –látom, nem adja könnyen a mérgét
- Kösz. Bármi rossz történt te ott volnál. Bizonyára azt kellett volna gondolnom, hogy te jó ember vagy. –vágtam vissza gúnyosan
- Értelek, de ez még nem mentség
- Tudom… -mondtam bűnbánóan
- Én… -felállt és átültetett maga mellé –szeretlek téged. Rossz volt látnom, ahogy szenvedsz.
- Nem tudtam, hogy hogyan érzel irántam. –mélyen szemeibe néztem
- Semmi baj… -közelített
- Most mit fogsz csinálni? –kérdeztem egy kicsit megrémülve
- Teljesítem a kérésedet –hajolt közelebb
- De nincs itt senki, sem aki megállítana
- Tévedsz, itt van Ben.
- Ben aki a hegyen lefogott? –meglepődtem
- Nem, az apád
- Átvertél –újra sírni kezdtem –Miért tetted? Itt már senkiben sem lehet bízni? Köszönöm David! Köszönöm
- Nem, nem vertelek át! Ben! –kiáltott egyet
- Itt van az én kislányom! David kezdhetjük! –mondta önelégülten Ben
- Nagyszerű –zokogtam –öljetek meg! Ennél bármi jobb. –mondtam keserűen
- Nem akarunk megölni, segíteni szeretnénk. –próbált megnyugtatni apám
- Szerinted én most ezt elhiszem? –dühösen néztem rájuk
- Azt hiszel, amit akarsz! David!
- Rendben. sajnálom Mary, majd megköszönöd
Nem vergődtem. Nekem már minden mindegy volt. Nem David közelített felém, hanem apám. Le se kellett fogniuk hagytam, hogy úgy menjenek a dolgok ahogyan kell. Az orra elérte a nyakamat. Tudtam mindjárt megteszi, de nem tette, helyette elhúzódott
- David inkább ezt te csináld meg. –megállt a hátánál
- Miért én? Neked nagyobb tapasztalatod van, mint nekem. Amúgy is a te lányod –meglepődött David
- Most azon veszekedtek, hogy ki öljön meg? –kérdeztem idegesen
- Nem is félsz? –meglepődött apám
- Nem, már nincs mitől. Ha meghalok, akkor végre békére lelek. Nekem már teljesen mindegy. –mondtam keserűen
- Érdekes… David inkább ezt te csináld –erősködött apám –nincs veszteni való időnk!
- Rendben… megteszem, de nem szívesen.
Közelített felém, na, végre eldöntötték. Az orra a nyakamnál volt. Átölelte a derekamat, de nem tudtam, hogy miért. Még készülődött a harapásra aztán belém harapott. Sikítottam egyet, de még nem engedett el… szívta a véremet. Apám rántotta ez a fejét és akkor összeestem. A földön kötöttem ki… a rángatózások még nem jelentkeztek, csak égett a seb körül a bőröm. Apám felemelt és felrakott az ágyra. Lassan megérkezte a várva várt fájdalmak és rángatózások. Elöntött a melegség, mintha felforrna a testem. Visszatért az én legjobb barátom a szenvedés, úgy látszik, nélküle nem tudok már élni sem. A méreg ismét elviselhetetlen kínokat okozott. David megfogta a kezemet, olyan jó hideg volt. Így telt el a három nap ismét, addig el sem mozdult mellőlem. De az átváltozásom hamarabb befejeződött… különös… azt hittem, hogy jobban fog fájni. Az is igaz, hogy nem egy kellemes dolog, de a szívem nem állt meg. Tehát nem sikerült. Viszont az érzékeim erősebbek lettek. Furcsa… nem akarom, hogy megint megharapjon. De ha nem állt meg a szívem, akkor még mindig ember vagyok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése