Ott álltam és nem mertem mozdulni. Vajon kik lehetnek ezek? Helyesbítek nem emberek, ezek vámpírok. És ha ideért a trió? Jesszus! Kellett nekem egyedül mászkálni. A két vámpír felém közeledett. Megmerevedtem.
- Szia, Mary. –mondta Katy. Katy? Mit keres ő itt? Akkor gondolom, hogy a másik „ember” David.
- Sziasztok. –feleltem rémült hangon. –Mit kerestek itt?
- Hozzád jöttünk. –felelt David. –Szükségünk van rád. A háború még mindig tart.
- Hát nem is tudom. Most itt van rám szükség. –mondtam meglepetten
- De nekünk nagyobb szükségünk van rád! –Katy megfogta a vállamat
- Most hagyjak itt mindent? Nem tehetem. –rájuk néztem.
- De igenis megteheted. Hiányzol mindenkinek, még nekem is. –majdnem fekete szeme az arcomat méregette
- Szia, öreg haver. –egy hang szólalt meg a hátam mögött. –Ha nem vagyok vele néhány óráig, máris befolyásolod?
- Jaj, Steve, öreg cimbora. –nevetett David. –Nem úgy gondoltam.
- Szerintem pedig úgy. Nem okoztál már neki elég fájdalmat? Végre lenyugodott és te idejössz, aztán meg jól felzaklatod. Szerintem jobb lesz, ha eltűnsz.
- Tudod nem lesz mindig veled. Egyszer úgyis elmegy, ahogy tőlem is. De nem baj, akkor legalább boldogtalan leszel, akárcsak én. –Dávid gúnyosan beszélt
- Te is tudod, hogy ez az egész tanács dolog nem is létezik. Könyörgöm, több száz éve feloszlott. –már védelmezően előttem állt.
- Nem kell védened! Úgyis megtalálják, tudjuk kik és előlük még te sem tudod, majd megmenteni. –nevetett –Mary velünk akarsz jönni?
- Nem! Érezd jól magad a barátnőddel! –feleltem gúnyosan
- Ahogy akarod… de mellettem boldogabb lehetnél, mint mellette. –elmentek
- Gyorsan induljunk vissza! –mondta rémülten
Felkapott az ölébe és úgy rohant velem vissza. Pedig nem vagyok lassú… vajon miért kell visszamennünk? Teljesen megrémített. Ahogy hazaértünk becsukta az ajtót. Berohant a szobámba, összeszedte a ruháimat… engem pedig leültetett a konyhában. Gyorsan telefonált… Clarisst hívta. Nem tudom, hogy miért lett ennyire zaklatott. Csak ott ordibált a telefonba. Amint végzett leült velem szembe. Gyilkos tekintettel nézett előre, de ezt a tekintetet nem nekem szánta.
- Steve minden rendben van? –kérdeztem halkan, bár még mindig dühös voltam rá
- Nem, semmi sincs rendben. –felállt és ordított velem
- Légy oly kedves én ne ordibálj velem! –én is felálltam és emeltebb hangerővel viszonoztam az ő kedves mondatát
- Mit képzelsz magadról? Csak úgy elmentél… hogy tehetted ezt? –kérdezte szemrehányóan
- Úgy tehettem mindezt, ahogyan te feltételezted rólam azokat a dolgokat. –vágtam rá azonnal
- A kettő nem ugyanaz. –mondta sértődötten
- De ugyanaz. Nem tudom, hogy hogy juthatott olyasmi az eszedbe. Nagyon megbántottál. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elmenjek Daviddel
- Remek… akkor szaladj utána, de aztán ne gyere vissza sírva! –szavaiból csak úgy sütött a gúny
- Köszönöm… -könnyeim úgy folytak végig az arcomon, mint egy kisebb patak.
- Nem akartalak megbántani… nagyon sajnálom. –mentegetőzött
- Most már felesleges. Már teljesen mindegy. Ezt nehezen fogod jóvátenni.
- De most miért csinálod ezt?
Erre a kérdésére nem tudtam válaszolni, mert Clariss rontott be a házba, az ajtót betörve. Ijedten néztem rá, de Steve csak nevetett rajta. Lesütöttem a fejemet, nehogy észrevegye rajtam a könnycseppeket.
- Mehetünk. –mondta gyorsan
Nem szólaltam meg, beültem az autóba és csak vártam, hogy megérkezzünk. Igaz, már nagyon fáradt voltam, de nem aludhattam el. Olyan érzésem támadt, mintha követnének minket… de az is lehetséges, hogy csak üldözési mániában szenvedek. Steve megpróbálta megfogni a kezemet, elhúztam, és az ablakon néztem kifele. Még mindig haragudtam rá, nem bírom felfogni, hogyan feltételezhetett rólam ilyen dolgokat. Clarissa nyilván figyelt a gondolataimra, mert megpróbált fecsegni velem. Ez jó ötlet volt, de nem mentett meg teljesen, mivel Steve is csatlakozott. Először Clarisst faggatta, de amikor nekem is feltett egy kérdést… nagyon dühös lettem. Megbántott és most úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Az álom lassan elnyomott, ennek nagyon örültem. Ha alszok, akkor Clariss nem tudja a gondolataimat figyelni és Steve sem tud befolyásolni. Az autóban jó meleg volt, gondolom ezért lettem olyan hamar álmos.
Amikor felébredtem, már világos volt. Teljesen feltöltődtem, és új erővel kezdtem neki ennek a napnak. Vajon ez ki szobája? Még próbáltam magamhoz térni, Clariss nyitott be a szobába. Nagyon megörültem neki.
- Jó reggel álomszuszék! –mondta vidáman
- Miért hány óra van? –nyöszörögtem
- Már majdnem dél. Jó sokat aludtál és látom kényelmes az ágy. –leült az ágy szélére
- Igen jót aludtam. De ez ki szobája? –kérdeztem gyanútlanul
- Steve szobája. –mondta halkan
Már vettem is a levegőt, hogy lehordjam szegényt a sárga földig, de félbeszakított.
- Tudom, hallottam a gondolataidat. –kezdte halkan
- Akkor meg miért éppen ebbe a szobába hoztatok? –kérdeztem dühösen
- Sajnálom Steve akarta. –mentegetőzött
- És te meg hagytad? –felpattantam
- Most meg mit csinálsz? –kérdezte aggódva
- Fogom a cuccomat és elmegyek innen. –vágtam rá határozottan
- Nem teheted! Öt vámpír áll készen megakadályozni a tervedet. –mondta önelégülten
- De annak az öt vámpírnak nincsen villámja. –vigyorogtam
- Ez igaz. De nem mehetsz el. –marasztalt
- Nem érdekel. Én megmondtam neki, hogy mi a szabály, de ő áthágta. –valami magyarázkodásfélébe kezdtem
- Akkor inkább gyere át az én szobámba. –javasolta
- Uh… nagy megoldás. –felnyögtem
- De legalább addig nem vagy itt. Úgyis megbeszélitek majd a dolgokat és ki fogtok békülni. –mosolygott
- Rendben, ahogy akarod. –forgattam a szemeimet
Steve szobájából egy kellemes folyosóra léptünk ki. Clarissa szobája tágas volt. Bizonyára szeretheti a cserepes növényeket, mert kb. egy tucat volt bent a szobájában. Leültem a szőnyegre és csak vártam, mivel a szoba tulajdonosa elment. A szoba tetszett, de igazából nem itt akartam én aludni. Igazából Steve szobájában… tudom, akkor miért jöttem el onnan. Hát azért, mert szerintem nagyobbnak gondolom az igazamat és nem tudok engedni. Nem én fogok neki könyörögni és nem én fogom magamat visszasírni. Könyörgöm ő vágta a fejemhez azokat a dolgokat. Clariss végre visszajött és én végre feltehettem azt a sok kérdést.
- Tényleg nem is kérdeztem. Miért hoztatok ide?
- Megtaláltak és mi meg lehoztunk ide. Az erődet már meg tanultad használni, tehát nem jelentesz veszélyt ránk. –mosolygott
- Tehát már nem vagyok veszélyes… Jól meggondoltátok ti ezt a döntést? –kérdeztem sejtelmesen
- Persze. Amúgy egy rossz hírrel szolgálhatok, a tetőre csak Steve szobájából tudsz oda felmenni. Sajnálom. –vigyorgott
- El tudom képzelni mennyire. –mondtam durcásan- Tényleg Sebastian beszélt veled? –érdeklődtem
- Igen. –elmosolyodott –Most úgy tűnik, alakul köztünk valami.
- Örülök neki! –mosolyogtam én is.
- Neked köszönhetem. De min vesztetek össze Steve-vel?
- El akartam menni, vadászni, de nem akartam, hogy velem jöjjön. Ne érts félre, örülök, hogy törődtök velem, de már néha ez sok nekem. Ideges lettem és el akartam menni. Elkapta a kezemet és belenézett a szemembe. Szépen befolyásolt, pedig úgy szól a megállapodás, hogy csak akkor csinálja amikor szükség van rá. Reggel pedig…. –mondtam volna de félbeszakított.
- Azt már hallottam a kocsiban. Steve csak arra gondolt, mert tudja, hogy nagyon megbántott. –vissza leült –De lásd meg, még mindig szereted. Steve pedig nem tudja megérti, hogy még nem hagytad el az emberi szokásaidat.
- Értem én, ha vége lesz végre mindennek, akkor fogok én változtatni, de amúgy is csak fél vámpír vagyok. Ma eljössz velem vadászni? –érdeklődtem
- Nekem, dolgom lesz, de Christie biztos szívesen elkísér.
- Akkor megkeresem Christie-t. –kicsit nyugtalanná váltam.
- Ki kell békülnöd Steve-vel! –ahogy ezt kimondta, ki is ment.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése