Kinyitottam az ajtót, majd lassan bementem. A házban nagy sötétség volt. A konyhában nem volt senki sem. Vajon ki lehet itt? Hát mát itt sem lehet nyugtom?
- Hahó, van itt valaki? –féltem, de ha először az érzékeimre hallgatok… vannak bent.
Beljebb mentem a konyhán át a nappaliba és hírtelen valaki felkapcsolta a villanyt.
- Szia, Mary. Mi vagyunk a Wass család. A nevem Mark. –Mark barna hajú aranyszínű szeme és erős testalkata volt. Ajaj… hófehér bőr és karikás szem, ezek vámpírok. –Ő itt a feleségem Christie –Christie úgy 160 cm magas, hosszú aranyszőke haj és aranyszínű szem. –Ő itt az idősebb fiúnk, Sebastian –Sebastian volt a legmagasabb közülük, barna haj és aranyszínű szem… a szokásos, de mégis volt benne valami különös. –Ő itt a lányunk Clarissa –Clarissa hasonlított rám a legjobban, barna vállig érő haj, szerintem még egy magasak is lehettünk. –és végül a legfiatalabb fiúnk Steve. –hát Steve láttán elfogott a deja vu, mintha már láttam volna valahol. Tökéletes pasi… számomra. Szőkésbarna haja, aranyszínű szeme és izmos teste valahogy megfogott.
- Sziasztok vagy –összezavarodtam –örvendek, most nem tudom, hogy mit mondjak… Mit kerestek itt? Kitalálom: kerestek, mert meg akartok ölni –leültem a fotelba
- Nem akarunk bántani, meg akarunk védeni –mondta a családfő
- Áh… szóval meg akartok védeni. Tucat ember akart már megvédeni, de csak fájdalmat tudtak okozni. Köszönöm, de nem kérek ebből. –valószínűleg gúnyosan beszélhettem, mert csak úgy néztek rám
- Viki, nem akarunk ártani –nyugtatott lefele Clarissa
- Ugye most egyikőtök sem agytúrkászik bennem, vagy befolyásolja az érzelmi állapotomat?
- Most nem. –felelt Sebastian
- Most nem? És akkor mikor? Ezelőtt két perccel? Elegem van, hogy engem senki sem hagy békén. –felpattantam
- Nyugodj le! Nem fogunk bántani! Fejezd be a hisztizést és ülj le! –Steve szavai hallatán összerándultam
- Nem ülök le! Sőt még el is fogok innen menni! –dühös lettem
- Steve, - rémülten nézett Clarissa az említettre –felhők!
Megfogta a csuklómat és leültettet a fotelbe. Belenézett nagy barna szemeivel az enyémbe és lebilincselve éreztem magamat. A dühöm elszállt és aztán bambán néztem előre. Egyszerűen átvette felettem az irányítást. Megbűvölt, hipnotizált. Vajon hogy csinálta?
- Kérdezd meg tőle nyugodtan. –mondta Clariss és rám nézett
- Honnan tudod? Gondolatolvasó vagy? –nagy szemekkel néztem rá
- Nem- nevetett –csak nem egy ilyen esetet láttam már. Képes úgy hatni az emberekre, hogy irányítja őket. Ezért is jöttünk, Steve segít megtanulni az erőd használatát és az önuralmadat fejleszti
- Rendben… - csak ennyit tudtam kibökni
- Akkor indulhatunk? –kérdezte a családfő
- Mégis hova? –meglepődtem
- Steve-vel elmentek egy tanyára, mi pedig hazamegyünk. –felelt Christie
- De minek? –még mindig nem értettem
- Minél távolabb esik az emberektől annál jobb. Itt nem gyakorolhattok, ezért mentek egy távol eső kis tanyára –nyugtatott Clariss
- Értem… akkor induljunk
A garázsunkban két fekete sportkocsi állt, nyilván már vártak rám. Az egyikbe beszálltak mind a négyen és mi pedig a másikba. Steve és én. Újra kettesben leszek egy vámpírral, aki ráadásul még irányítani is tud. Pfff… ez aztán az én formám. Feszülten néztem kifele az ablakon és nem mertem ránézni.
- Ne légy feszült. Nem akarok egy jó nagy vihart a nyakamba. Ha nem leszel feszült, akkor úgysem foglak befolyásolni. –mondta kedvesen
- Rendben… -belementem
Az út alatt csak ennyit beszéltünk, egész végig az ablakon néztem kifele. Kerültem a tekintetét, még az hiányzik itt nekem, hogy megbűvöljön. Hamar elmúlt a feszültségem. Sok mindenre gondoltam, anyám, apám, David, Daniel, Katy, de leginkább a háború foglalkoztatott. Egy idő után mér ez sem érdekelt igazán. Megérkeztünk. A tanya egy erdő közepén állt. A ház se nem nagy se nem kicsi, átlagos ház és… minek az állatok? Na, ezt már végképp nem értettem. Kiszálltunk az autóból.
- Na, hogy tetszik? –érdeklődve fürkészte az arcomat
- Hát szép a ház, a hely jó nagy, de lenne egy kérdésem. Minek kellenek az állatok? –felhúztam a szemöldökömet
- Tenyésztjük őket, így nem kell sokat keresgélnünk az erdőben. –mosolygott
- Már értem. Tehát anyukád csak annyit mond, hogy hozz egy kis uzsit, te meg kimész és beviszel egy tehenet?- furcsa képet vághattam, mert Steve nevetett rajtam
- Hát mondhatjuk ezt is. Na, menjünk be.
A ház belseje is szép volt, a szobák világosak és tágasak. A konyhában volt a legnagyobb tisztaság, gondolom, mert itt úgysem ettek. A nappaliban egy ülőgarnitúra és egy hatalmas Tv állt a helyén, de meglepetésemre csak egy háló volt a házban.
- Mi a baj? –furcsán nézett rám
- Nincsen semmi gond. Miért csak egy háló van? –bevetett szokásos szemöldökfelhúzós tekintetemet
- Erre még én magam sem tudom a választ.
Mivel semmi ruhát nem hoztam, nem is tudtam kipakolni. Csak álltam a szoba közepén és néztem előre. Mit fogok én itt csinálni? Kimentem a nappaliba, valami filmet akartam nézni.
- Na, végre, hogy itt vagy. Gyere, ülj le velem szembe. –mosolygott közben
- De minek? –értetlenül néztem rá
- Játsszuk –sejtelmesen mosolygott, már egy kicsit féltem tőle.
- Jó, akkor játsszuk. –sóhajtottam egyet és a szemeimet forgattam. Kénytelen voltam belemenni a játékba, mert nem akartam, hogy hipnotizáljon
- Én kérdezek egyet aztán te is. Lehetőleg villámmentes játékot szeretnék. –mondta parancsolóan
- Rendben… akkor kezdjed!
- Mennyi ideig laktál Parker-ben? –első kérdésnek nem is rossz, legalább nem vág bele a közepébe
- Tudomásom szerint 18 évet. Honnan tudtad a másik nevemet? –én sem vágtam bele a közepébe
- Ott voltam a temetésen. Mióta vagy fél vámpír? –lassan közelítünk a közepe felé
- Úgy 4-5 napja. Mit kerestél a temetésen? –nem mertem a szemeibe nézni
- Ismertük anyukádat, távolról figyeltük az eseményeket. Ki változtatott át? –a hangjában volt valami különös
- David. Tényleg testvérek vagytok, vagy csak összeálltatok egy családdá? –most már nem a padlót néztem, hanem a lábát
- Sebastian és én Christie gyermekei vagyunk és Clarissa Mark lánya. A szüleink összeálltak és így lettünk egy család. Mi volt ez az egész cirkusz nálad? Hogy meg akarunk ölni? –feszültnek tűnt
- Hé! Ez már két kérdés, de ez hosszú történet. –most mélyen a szemeibe néztem
- Látom, nem nagyon mersz a szemeimbe nézni. Nyugi nem foglak irányítani…- nyugtatott - nekem sok időm van, ráérek. Tehát miért volt az a hiszti?
- A szülinapom napján anyám meghalt. Aztán Porterville-be kerültem. Ahogy telt az idő kiderültek a hazugságok és már nem tudtam, hogy kiben bízzak. Átvert Daniel és David is. A tanács többi tagjáról ne is beszéljünk. Véletlenül kihallgattam egy beszélgetést és ott beszélték, hogy meg akarnak ölni. Majd ismét vámpírt csinált belőlem és aztán elmenekültem. Vissza Parker-be. Ti már ott vártatok és én azt hittem, ti is meg akartok ölni. Most itt vagyok egy olyan vámpírral, akit nem is ismerek, és nem tudom, hogy miért jöttem el ide veled. –motyogtam
- Ettől féltem… nem is ismersz meg. –egyenesen a szemeimbe nézett
- Ne, ne nézz a szemembe! –hiába kértem már késő volt
Hírtelen fájni kezdett a fejem. Az emlékek csak úgy záporoztak. Steve-et már ismerem régebbről és az egész Wass családot. Ők segítettek anyámnak megmenteni engem. Láttam, ahogy kiskoromban mindig őmellette vagyok. De nem is voltam annyira kicsi. Kb 16 éves. És aztán meg megcsókolt? Hűha! Tehát ezért volt nekem olyan ismerős. Láttam anyám és apám mosolygós arcát, ahogyan szeretgetnek és vigyáznak rám. Boldog voltam…
- Köszönöm –mondtam halkan –de akkor én amnéziás vagyok?
- Szívesen. –az arcomat figyelte- most erről még nem beszélhetek
- Egy utolsó kérdés. Te mentettél meg a temetés után? –felpattantam
- Derítsd ki! mindig is olyan jól rájöttél a dolgokra. –mosolygott
- Jó majd gondolkozom rajta. –elindultam kifele
- Hova mész? –kérdezte egy kicsit feszülten
- Fel a háztetőre csillagokat nézni. Jössz te is? –kérdeztem kedvesen
- Köszi, de most inkább kihagynám
Kimentem és felmásztam a tetőre. Itt sokkal csillagosabb az ég, mint Portelville-ben. Megnyugodtam… tehát ismerem őket, de akkor miért csak most kerestek meg? Nem kellett sokat várnom és már fent is termett mellettem.
- Azt hittem, hogy csak ugratsz. –mosolygott
- Én meg azt, hogy tényleg kihagyod. –én is mosolyogtam
Váratlan fordulat. A jobb kezével átölelte a derekamat és közelebb húzott magához. Értetlenül néztem rá? Nem emlékszem pontosan, hogy milyen volt a kapcsolatunk ezelőtt, de ez akkor is meglepett.
- kérdeznem kell még valamit –rám nézett, de én a tekintetemet másra összpontosítottam –biztos vagy benne, hogy a másik két személybe szerelmes voltál?
- Nem tudom. –vágtam rá gyorsan
- Akkor még kérdezek…. Hogy jöttél össze Daniellel? –még mindig nem engedte el a derekamat
- Úgy fél éve jártunk, amikor apám tudomást szerzett a dologról. Megtiltotta, de én még inkább akartam –nem mertem ránézni
- Tehát Daniel direkt volt, hogy apukádat idegesítsd. Mi a helyzet Daviddel?
- Megtudtam, hogy Daniel meg akar ölni és tőle kértem segítséget. Ő csókolt meg először… én is sokat gondolkoztam ezen. Vajon nem csak azért engedtem meg, hogy megcsókoljon, mert Daniel kihasznált? Nem éreztem iránta semmit. Tudom, furcsán hangzik… - feleltem halkan
- Tehát, akkor ő sem mondható szerelemnek. –mondta megkönnyebbülve
- Hát nem is tudom. –ezen még nem gondolkoztam sokat
- De tudnod kéne. –engem nézett
- Nem ajánlom, hogy befolyásolj, mert akkor villámokkal gazdag éjszakád lesz. –mondtam harciasan
- Látom felébredt benned a harci szellem. –kuncogott. –nyugi nem fogok veled semmit sem csinálni. –felemelte a kezét –vámpír vagyok, tehát minden csábító rajtam –mondta önelégülten is –még a hangom is –sejtelmesen mosolygott
- Ezzel csak egy gond van, hogy én is vámpír vagyok! –nevettem
- Tényleg… - szomorú lett- Egyszer teszem, fel a kérdést illetve csak egyszer mondom el.
- Ki vele. –bátorítottam
- Mondd azt, nem akarod, hogy megcsókoljalak, és nem teszem. Tehát, mi a válaszod? –közelebb ült
- Melyik válaszomra vagy kíváncsi? Az eszemére? Vagy a félig nem működő ketyegőmére? –próbáltam nem rávágni az igent.
- Ravasz! Nagyon ravasz! Mindkettőre és én választok majd. –tényleg ravasz
- Az eszem szerint ne, mivel nem tudom, pontosan mit akarsz, a ketyegőm szerint pedig igen. Amikor megláttalak a házamban elfogott a deja vu. Olyan érzésem támadt, mintha már több éve ismernélek. –éreztem amit az arcom égni kezd… elpirultam!
- Akkor választok, indítsuk újra a ketyegődet. Én is ugyanezt éreztem… régen láttalak az igaz. Szép ifjúhölggyé cseperedtél. –tehát ő is tett egy vallomást. Ez tetszik
Közeledtünk egymás felé, és amikor az ajkuk összeért… tudom, hogy én hibáztam el elnevettem magam, mert eszembe jutott a tehén.
- Mit nevetsz? –dühösen nézett rám
- Bocsi. –még mindig nevettem –tényleg bocs, de eszembe jutott az uzsi. Tehát a romantikus csókot romantikus vacsora előzi meg. Itt van egy dagi tehén, vigyük be a házba és együk meg. –végre Steve is nevetett
- Igazad van, rosszak vagyunk, kihagytuk a romantikus vacsit, de ha nagyon éhes vagy akkor ihatunk. –mosolygott
- Szerintem tudok várni néhány percet. –mosolyogtam
Ismét közeledtünk egymáshoz, de most nem nevette. Összeért az ajkunk majd jött a csók. Ez igen, ezt már csóknak lehet nevezni. Tüzes, szenvedélyes mégis gyengéd. A háztetőn csókolózni, bizonyára erről álmodtam egész életemben. És aztán az a tehén búgatott egyet és nagy nevetés tört ki a háztetőn. Ha szomjas leszek, ő lesz az első célpontom.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a tehén sem bírja tovább? –felhúzta a szemöldökét
- A tehén sem? –értetlenül néztem rá –Ez akkor azt jelenti, hogy nem csókolok jól?
- Nem dehogy, igenis jól csókolsz. Csak ezt az egészet már én sem nagyon bírom. Egyet kérek, ne legyen több vihar. Csak ma este. Rendben? – átölelt
- Rendben… - bár nem értettem, miért kell állandóan kérnie, de belementem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése