Leugrottam a tetőről és gyorsan bementem a házba. Enyém a fürdő. Lezuhanyoztam és hajat is mostam. Mindig is különös hátborzongató érzés fogott el amikor zuhanyoztam… ahogyan azok a kicsi vízcseppek a bőrömhöz értek. A tükörbe nézve mindig dühös lettem… ez lennék én, ahogy mondják bájos hölgy. De sokan nem tudják, hogy ez az álarc egy szörnyeteget takar. A hajam egy kicsit begöndörödött. És kócos lettem. Na, igyekezni kellett, nehogy észrevegyen Steve. Már késő volt ott ült a nappaliban. Csak nevetett rajtam. Vizes kócos haj és rózsaszín pizsama, amit itt találtam.
- Csak nem aludni mész? –nevetett –Úgy tudtam, hogy a mi nem tudunk aludni. Vagy így jobban tetszel a villámjaidnak? Persze tény, hogy így jobban nézel ki.
- Tájékoztatlak, hogy fél vámpír vagyok és én tudok aludni!Te csak a teheneddel foglalkozzál, úgyis olyan jól megértitek egymást. A pizsimet meg nem csúfold, ha villámmentes éjszakát szeretnél. És most megyek a szobába. –dühösen sarkon fordultam és bementem
Csak nézett utánam. Lefeküdtem az ágyra és az ablak felé fordultam. Éppen besütött a holdfény. Este mindig a hegyen történtek villantak elő, mint rossz emlékek. Steve valószínűleg zuhanyozik. Megint kaptam magam mellé egy vámpírt, aki elvileg szeret és ismer engem teljesen. Nem tudom, hogy megbízhatok-e benne. Hoppá elzárták a csapot… pizsi vagy ruha? Most biztos nem fog vadászni, mert akkor nem zuhanyozott volna le. Hallottam közeledni lépteit, de aztán már távolodtak. Ajtónyitódás… és egy női hang. Vajon ki lehet az? Biztos Clarissa. És… és akkor morgás?! Gyorsan kimentem a nappaliba. A nő… a nő anyám volt. Mit keres itt? Néztem előre és nem tudtam, hogy mit tegyek. Már idekeveredett az egész Wass család. Sikolyok… morgások és aztán egy nagy reccsenés. Anyámat megölték és most a széttépett darabjait égetik. Az az ember, aki vigyázott rám, etetett, aztán szörnnyé tett… halott. Valaki rántott rajtam egyet és újra a fotelbe kerültem. Kilométeres távolságból a nevemet hallottam, de nem tudtam magamhoz térni. Örüljek vagy inkább sírjak? Ez itt a nagy kérdés. Több méterről egy ismerős barna szemet láttam, próbált a szemembe nézni, de nem sikerült neki. Ismét elrántott valaki, de egy nagy csattanást is hallottam. Jé… közeledünk az erdőhöz. Miért megyünk be oda? Aztán újabb csattanás, most meg már vizes vagyok. Az arcom hírtelen elfordult jobbra. Ez miért van? Talán kaptam egy pofont? A szememből folyik valami, de már valami nedvesen fekszem. Anyám halott, tényleg. Megölték…és áá valami fényes közelít felém. Én is meghaltam? Nem sajnos nem… nagy fájdalom fogott el. Nem haltam meg… belém csapott a villám. Ne! Ne! Legyen már vége. Ez biztos az én művem. Nyugodj le! Gondolj valami szépre! De… de ez a fájdalom, akkor is valami szépre kell gondolnom. Megvan… amikor Steve közelebb húzódott és megcsókolt. Már elmúlt a fájdalom. A füvön feküdtem, minden csupa víz és néhány fa ki is dőlt. Felültem és körülnéztem. Az egész Wass család feküdt rajtam körben. Mit tettem? Gyorsan felálltam és elfutottam.
- Viki, ne menj el! –kiáltott utánam Clarissa
Futottam, ahogy csak tudtam, hátrafelé néztem és… hoppá nekimentem valami keménynek. Ez fájt… ez Steve. Ne már csak ő hiányzott, gyorsan felálltam és továbbfutottam, de elkapta a kezemet.
- Engedj el! –ütöttem ahol csak tudtam
De nem engedett el, sőt még jól magához szorított és két karjával erősen átölelt. Hiába ütöttem a mellkasát, nem tehettem semmi… abbahagytam
- Na, lenyugodtál végre? –szerencsére nem volt dühös
- Engedj el! –én még dühös voltam –Egy szörny vagyok! Mit tettem? Ez ti mit tettetek? Megöltétek anyát!
- Meg akart téged ölni! –dühösen nézett rám –Talán engednem kellett volna?
- Sajnálom, én csak ártani tudok, mindenkinek. A családodat is majdnem megöltem, te meg itt ölelgetsz. Jobb nekem a halál. –motyogtam
- Fejezd be! Nem fogom engedni, hogy meghalj! És amúgy is valakinek le kell nyugtatni téged. Nem akarok villámokat! –mosolygott
- Rendben megnyugszom, de a következő alkalommal nem leszek ilyen engedelmes. –mondtam halkan
- Ne csinálj többet ilyet! –a fülembe súgta –Azt hittem, hogy nem tudsz leállni, és amikor beléd csapott a villám. Rossz volt látnom, ahogyan szenvedsz- most erősebben megölelt és az arcát a hajamhoz simította. –Nem akarom, hogy bármi bajod essen.
- Én meg nem akarok ártani neked. –mély levegőt vettem
- Megnyugodott? –kérdezte Clariss.
- Ne félj, Steve nagy hatással van rá –kuncogott Sebastian
- Miden rendben van –felet Steve -, de Sebastian tartsd meg a véleményed magadnak.
- Nagy kárt csináltam? –kérdeztem halkan
- Nem. Kidőlt néhány fa, de a házon volt villámhárító. –felelt Mark –Nyugodj meg!
- Miért jöttetek ide?
- Clarissa-nak eszébe jutott, hogy nincs ruhád, összeszedett néhány holmit és elhoztuk neked. De menjünk, ne ázzunk itt. Látom az esőt nem tudtad elállítani. Majd megtanulod. –nyugtatott Christie
Nem tudom, hogy anyám tényleg meg akart-e ölni, de most már teljesen mindegy. Halott az az asszony, aki örökbefogadott és felnevelt, gondoskodott rólam… de ha igaz, amit mondtak, akkor megvédtek… Most éreztem igazán, hogy tartozom valahova. Ez a kedves család elfogadja a rossz énemet is. Törődnek velem, mintha az ő gyermekük lennék. Nem csak eszközként tekintenek rám, hanem emberszámba vesznek. És még valami, itt van az az ember illetve vámpír, aki elvileg szeret engem és ez nem csak valami blöff. Ismer engem kiskorom óta és vigyázott rám. Mellettem állt és segített a szüleimnek megmenteni. Kedves egy család, remélem, itt végre megbékélhetek… remélem, nem kell majd innen is elmennem. Hogy majd egyszer úgy tekintenek majd rám, mint családtagra. Egyszer én is Wass szeretnék lenni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése