Bementünk az étterembe. Egy asztalt foglalt a sarokban. Leültünk és körbenéztem. Minden asztalnál ültek, tehát ez egy drága és felkapott étterem. A pincér már hozta az étlapokat.
- Jó estét! – elénk rakta az étlapokat
- Köszönjük –feleltünk egyszerre. A pincér el is ment
- Arra gondoltam, hogy vacsora után elmehetnénk sétálni. –izgatottan nézett rám
- De mégis hova? –felhúztam a szemöldökömet
- Az étterem mellet kezdődik egy kis út, ami ki van világítva. Egy tóhoz vezet, a völgy aljában van. Nagyon szép. Na, mit szólsz hozzá? –nagyon lelkesen beszélt
- Megnézhetjük. –próbáltam én is lelkesnek látszani.
Néhány másodperc után esett le, hogy nem kellett volna belemennem. A tó a völgyben van az erdőben. Ott fognak minket megtámadni. Remek, elintéztem, hogy ma meg is haljak. Ügyes vagyok. Na, mindegy. Nem akarok meghalni. Még élni szeretnék, de ha ez a sorsom, hogy még idő előtt kipurcanjak, akkor ma meghalok. Megyek anyám után. Csak bambultam előre és gondolkodtam. Ma nem fogok meghalni, hiszen az álmomban megölöm Danielt, de a hegytetőn. Én is éltem akkor és ő is. A pincér visszajött.
- Mit hozhatok? –fogta az a kis jegyzetfüzetét
- A ház specialitását és üdvözlöm a szakácsot. –felelt Daniel mivel még meg sem néztük az étlapot.
- Még esetleg valamit? –felhúzta a szemöldökét
- Még két gyümölcslevet. –vágta rá gyorsan a választ
- Már is hozom –azzal gyorsan el is ment.
Amíg a vacsorára vártunk egymás néztük. Most örömteli volt a tekintete. Biztos örül neki, hogy meg fog halni. Olyan érzésem támadt, most először mióta itt vagyok nála, hogy fontos vagyok neki. Egy vámpír és egy vérfarkas… remek párosítás. Hogyan kéne elhalasztani a sétálást. Vagy direkt akar odavinni? Nem tudom. A pincér már hozta is a vacsoránkat.
- Jó étvágyat! –letette a tányér elém
- Köszönjük. –válaszoltunk.
A leves nem ízlett, mert gomba volt benne, de a főétel már igen és rég ettem ilyen finom desszertet. Egyre közeledett a séta… kirázott a hideg. És ha nem fog bejönni az álmom? Akkor Danielnek vége és nem tudom, hogy akkor velem mi lesz. Félek… nagyon félek. Szerintem jobb lett volna, ha nem tudnék erről az egész támadásról.
- Nem eszel többet? –kérdezte
- Nem, elég volt. Nagyon ízlett. –az ablakon néztem kifele.
- Én sem eszek többet. Rendezem a számlát és mehetünk sétálni. –intett a pincérnek.
- Hozhatok még valamit? –hátha növelni tudná az étterem bevételét.
- Köszönjük nem. A számlát kérem. Várjon nem is várom, meg míg idehozza. –egy húszast nyomott a pincér kezébe. –a többit tartsa meg.
Megfogta a kezemet és elindultunk ki az étteremből. Az utat sajnos folytattuk, mivel a tó irányába mentünk tovább. Igaz nagyon szép hely volt. Végig ki volt világítva és a tó egyszerűen csodaszép volt. Megálltunk a közepénél egy a korlátnál átölelt. Napokig el tudnék itt ülni, de igyekezni kell. Sajnos nem volt a közelünkben egyetlen egy ember sem. Így még jobban ideges lettem. Átölelte a derekamat és jól magához szorított.
- Szeretlek. –a szemembe nézett
- Én is. –most döbbentem rá, tényleg szeretem.
Közelített felém, már nem féltem tőle. Adott egy puszit az arcomra, majd megcsókolt, hírtelen elkapta a fejét, de akkor már késő volt. Vámpírok bukkantak fel. Tehát mégis csak igaza volt Davidnek. Átalakult vérfarkassá és elrohant velem. Futott és csak futott, amíg egy barlanghoz nem értünk. Bevitt és ott letett.
- Itt biztonságban leszel! –megfordult és indult volna elfele.
- Ne menj el! Itt te is biztonságban leszel! –szóltam utána
- Nem itt nem leszek biztonságban. Maradj itt, ígért meg! –nagy szemekkel nézett rám, majd elment.
Ez nem lehet igaz. Meg fogják ölni… a kezem remegett. Egy darabig csak mozgásokat hallottam. Aztán egy óriási csattanást és aztán néma csend volt mindenütt. Lehet, hogy engem keresnek. És ha megtalálnak? Leguggoltam, most lesz végem. Ez a néhány perc több órának tűnt. Nem mertem kimenni, de ki is kellett mennem, hiszen nem tudtam, hogy mi van Daniellel. És ha megölték? Kimeredt a szemem. Lassan előbújtam a barlangból. Körülnéztem, de a nagy sötét miatt nem láttam semmit. Hol van? … Hol van? Nem találtam. Elindultam előre, aztán láttam egy fekete foltot a szikla tövénél. Közelebb mentem… ő volt az. Az egész testén karmolások és mély sebek voltak, de nem gyógyultak be azonnal, pedig azt olvastam az interneten, hogy azonnal begyógyulnak.
- Könnyű elbánni velünk, ha ismerik a gyenge pontunkat. –suttogta
- Miért nem forrnak össze a sebeid? –leguggoltam mellé
- Ezüst! Ezüst! –egyre halkabban beszélt. Köhögött, de már vér is jött a száján
Most lejátszódott előttem anyám halála. Még egy embert nem veszíthetek el! Ez is az én hibám.
- David! David! Gyere elő! Tudom, hogy itt vagy! –üvöltöttem
Az erdőből neszt hallottam, végre előjött. Nagyon dühös voltam és féltem is. Meg fog halni. Miért? Miért? Nem szenvedtem már eleget? Sírva fakadtam. Itt fekszik, mert engem akart megvédeni és ez lett az eredménye.
- Mit tettetek vele? Mit? Gyógyítsd meg! –dühösen néztem rá
- Nem tehetem. –majdnem mosolygott
- Ha meghal egyedül téged foglak okolni ezért –sírtam
- Akkor sem tehetem. –most nem mert mosolyogni
- Jó, te akartad! Ha megkapom az erőmet, akár vámpír leszek akár nem, a vámpírok ellen fogok fordulni, míg ki nem írtalak titeket. –dühösen beszéltem.
- Hát be tudom kötözni a sebeket és el tudom látni a vérzést, de többet nem tudok segíteni. –nekiállt ellátni Danielt. –holnap telihold lesz.
- Tudom és most jött el annak az ideje, hogy kinyissam a ládát. Holnap este felviszel a hegyre és átváltozok. Megkapom az erőmet és bosszút állok! –leguggoltam mellé. Tudtam, hogy ha megteszem, akkor David kezére játszok. Egyértelmű, hiszen ő mondta,h hogy holnap telihold lesz.
- Rendben, amúgy készen vagyok. –megfogta Danielt és felkapta a hátára.
Elindultunk a kocsihoz és beraktuk a hátsó ülésre, én beültem hátra hozzá. Remélem, hazavisz majd. Olyan dühös voltam még mindig. És ha nem éli túl. Áhh… nem bírom tovább… egy kis villámhoz hasonló valami hagyta el a kezemet. Mi lehet ez? Újra csináltam olyan kis villám izét.
- David ez micsoda? –kérdeztem
- Az anyai erőd, a boszorkány képességed. A jobb kezedet tedd a szívére és a bal kezeddel pedig megfogod a jobb kezét. Koncentrálj megint, ezzel a képességeddel meg tudod menteni az életét. –az utat nézte –holnap elviszlek egy helyre. Mutatnom kell valamit.
Csak bólintottam egyet aztán megpróbáltam. Nem is lehetett észrevenni semmit sem ebből az egészből. Nem rángatózott és nem is kelt fel, de a sebei már nem voltak olyan mélyek. Megérkeztünk a házhoz, David felvitte és lefektette az ágyra. Szerencsére még élt. Lefeküdtem mellé és minden mozdulatát figyeltem. David elment én pedig ott maradtam egyedül. Nem ébredt fel csak aludt és meg sem mozdult. Egy idő után elnyomott az álom és el is aludtam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése