24. Edzések

I. Eltitkolt képesség

Clarissa kikísérte őket, majd leült velem szembe. Most nem foglalkoztam vele, máshol járt. Vajon miért ment el Steve? Én rontottam el valamit? Lehet, hogy nagy baja esett a villámtól. Esetleg nem kellett volna engednem, hogy megcsókoljon. Talán ez egy próba volt. Elszúrtam mindent. Jobb lesz, ha este lelépek. Így nem árthatok senkinek.

-         Azt nem ajánlom. –mondta Clarissa

-         Mit nem ajánlasz? –kikerekedett a szemem.

-         Hogy lemenj. –felhúzta a szemöldökét

-         Honnan tudod? Tehát mégis gondolatolvasó vagy. Miért titkolod el? –értetlenül néztem rá

-         Nem akarom, hogy a család többi tagja megtudja. Ha belépnék a szobába, akkor bizonyára másra gondolnának. Ezt nem akarom. Steve is belelát mások fejébe, de ő akkor, ha a szemébe néz az adott személynek. Ja és még valami. Steve örült, hogy igent mondtál. –mosolygott

-         A barátság alapja a bizalom. Hogy kérjek tőled bármit, ha rólam nem tudsz semmit sem. –felállt – Amikor először borult el az agyad, láttam mire gondoltál. Az volt a baj, hogy túlságosan beleélted magad. Amikor még érzed a dühöt, akkor nem kell az emlékre koncentrálni, inkább próbáld meg kinyitni a szemed. Este megpróbáljuk

-         Rendben… -ez meglepett

Végre valaki nyíltan beszél előttem és nem titkolózik. Tudom, mér mi a hibám, majd este próbálok uralkodni az agyamon. Most örülök, Steve nem haragszik rám, leültem szokásos helyemre. Néztem az ablakon kifele. Sajnos a fű olyan fekete volt. Ilyen nagy rombolást csinálni. Kimentem, a nap nem sütött, leültem az égett fűre és csodáltam a még egyben maradt erdőt. Meg kéne próbálni, hátha sikerülne. Még dühös voltam, ezért voltak még felhők az égen. Felálltam, becsuktam a szemem. Koncentráltam az egyik rossz emlékre. Még dühösebb lettem, majd gyorsan kinyitottam a szememet. Felemeltem a kezem, bár nem tudom, hogy miért tettem. Talán, mert a filmekben is így csinálják… nevetséges. A kezemmel a fára mutattam és villám csapott a fába, de nem égett el, nem gyulladt meg, hanem lombja nőtt… helyre jött… na, ez meg hogyan csináltam? Ilyet is tudok? De jóm tehát nem csak rombolni tudok, hanem építeni is. Nem is vettem észre, Clarissa a hátamnál állt

-         Biovillám… érdekes, a normális villámot nem tudod uralni, de a biovillámot igen. –a fát nézte.

-         És ez most jó vagy rossz? –kérdeztem kíváncsian

-         Jó, legalább magadtól rájöttél, hogyan kell használnod, de nem lepődtem meg, hogy ezt jobban tudod használni. Apád az után lett vámpír miután kiderült, hogy anyukád várandós. A csata alatt megsebesült, nem akarta átváltoztatni, hanem bioerővel megmentette. –magyarázta

-         Érdekes… -kikerekedett a szemem

-         De most próbáld meg a másikat használni! –a vállamra tette a kezét.

Rájöttem valamire, nem kell dühösnek lennem, csak nagyon akarnom kell és működik. Villámot szerettem volna, de jobban sajnáltam a fát. Az egyik cölöp felé fordultam, gondolj égő cölöpre! Égjen, de nagyon. Erősen gondoltam rá, a fekete felhők már gyűltek… kinyitottam a szememet, a cölöpöt néztem. Lecsapott a villám, meggyulladt a fa, de utána ki is hajtott. Rügyek lettek rajta.

-         Furcsa a biovillám nem ilyen. Most hagyd, ki a villámot illetve nem arra koncentrálj! Nézd a füvet és próbáld meg kizöldíteni. –arrébb állt.

-         De hogyan? Megfordultam

-         Koncentrálj és fordítsd, a tenyered az égnek aztán emeld meg egy kicsit. –magyarázta

-         Rendben

Becsuktam a szemem, felfordítottam a kezem és meg is emeltem. Eközben arra gondoltam, hogy a fű zöld lesz. Még virágok is lesznek benne. Kinyitottam és működött. Úgy örültem neki.

-         Tehát bio erőd van és nem biovillámod. Akkor ezt az erődet fejlesszük. Látod a borostyánt a házon? Tekerj be vele! –ravaszul mosolygott

-         Na és hogyan csináljam? –kimeredt a szemem

-         A kezed a kulcs mindenhez.

A borostyánra néztem, de a szememet nem csuktam be. Felemeltem a kezemet, először megpróbáltam megmozdítani a végét. Nem sikerült rögtön, de többszöri nekifutás után végre sikerült. Felemeltem a végét és Clarissa felé irányítottam, először a lábát tekertem be majd végül a mellkasát. Érdekes módon sikerült. Amikor már láttam, hogy elég a megkötözésből elengedtem.

-         Látom, ezt jobban uralod. Lehet, hogy már régebb óta használod, csak nem vetted még észre. –mosolygott. –Még egy utolsó feladat és végeztünk mára. –már ment lefele a nap. –Az erdőben több futónövény van, próbálj ezek segítségével elkapni. De vigyázz, mert támadok.

-         Rendben. –vágtam rá gyorsan

Essünk már túl rajta, szeretnék már bemenni. Az erdőben volt egy tisztás, oda vezetett Clarissa. Szétnéztem, volt itt tüskés növény, futós növény és még sok fa… hát ez kevés… valami csak összehozok belőle.

-         Vigyázz, kész, rajt! –kiáltott Clariss

Elkezdett futni körülöttem. Na, most mit csináljak? Hiába nézem, nem tudom elkapni, túl gyors. Leültem a tisztás közepére gondolkozni. Hoppá… ezt nem kéne, hiszen gondolatolvasó. Megvan! Hírtelen kőfalat emelek… fogtam gyorsan megemeltem a tenyerem és szegény Clarissa belecsapódott. Innentől kezdve már könnyű dolgom volt. A futós növényekkel körbetekertem és nevettem. Ez jutott leghamarabb eszembe.

-         Megvagy! Győztem! –nevettem akárcsak ő

-         Elengednél? –kicsit csúnyán nézett.

-         Persze. –vigyorogtam

Elengedtem és gyorsan hazamentünk. Már este volt, lezuhanyoztam, és mint általában mindig felmentem a tetőre csillagokat nézni. Most teljesen tiszta volt az ég és még a holdat is lehetett látni. Pont olyan, mint az első napon. Kár, hogy el kellett mennie. Hiányzik… de nem szabad, hogy beleszeressek… nem tehetem. Nem érdemlem meg… és ha elmegy és aztán itt hagy… megint szenvedhetek. Clarissa is feljött csillagokat nézni.

-         Miért szereted nézni? –felnézett az égre

-         Millió apró kicsi fény és nem tudhatod, hogy milyen messze vannak tőled. Képzeld el az eget csillagok és hold nélkül… szörnyű lenne. –beleborzongtam

-         Igazad van. –mosolygott. –Nem is tudtam, hogy ennyire romantikus itt fent. –nevetett

-         Ne nevess! Ez nem fear. Turkálsz itt Steve gondolataiban. –kicsit durcás képet vágtam

-         Ó tényleg. –már annyira nevetett, hogy majdnem lefordult a tetőről. –már csak a tehén hiányzik.

-         Gonosz vagy! De ne csak rólam beszéljünk… Mi a helyzet veled és Sebastian- nel? –tereltem a szót

-         Hát semmi különös. Úgy tekint rám, mint egy testvérre. Jobban tetszel neki, mint én. –mélyet sóhajtott. –de túlélem. Már így is halott vagyok. –kacagott keserűen

-         Sajnálom… –ránéztem

-         Ne sajnáld! Nem tehetsz róla! –felállt és bement.

A cserepeket felmelegítette a nap, rájuk feküdtem, olyan jó érzés volt. A csillagok ma fényesen ragyogtak. Még hiányzik innen valami… holnap teszek ide egy nagy fát… onnan biztosan szebb lenne a kilátás. Próbáljuk meg… koncentráltam és lett egy nagy fa a ház előtt. Aztán villámot csináltam… a fa kidőlt. Ennek nagyon örültem! Végre sikerült. Még örültem magamban a sikeremnek, de az ösztöneim szerint van itt valaki.

-         Ki az? Mit akar? –suttogtam

A hátam mögül suhanást hallottam, megfordultam, de nem volt ott senki sem. Vajon ki van itt? És ha ideért a fekete trió? Jesszus mit tegyek? A szívem majd kiugrott a helyéről… az ajtó felé rohantam, de elkapta valaki a vállamat. Egy hangos sikoly hagyta el a számat. Valaki gyorsan befogta a számat és megfordított… Steve volt az. A csudába is a frászt hozta rám.

-         Elfutsz előlem? Na, ezt megjegyeztem! –mosolygott

-         Mit keresel itt? Holnap lesz csak váltás! –mondtam rémülten

-         Nem mit, hanem kit. Hiányzol és holnap nem is én jövök. A többiek szerint rossz hatással vagyok rád. –most elengedte a vállamat.

-         Hát van benne valami. –kuncogtam

-         Szükségem van valamire. –suttogta

-         És mégis mire? –kérdeztem értetlenül

-         Majd meglátod

Közelített felém. Ó… tehát ezért jött ide. Meg akar csókolni. Igaz erre nekem is szükségem van. Tényleg hiányzik nekem, de nem szökhet állandóan el otthonról. Bizonyára már aggódnak érte. Megcsókolt… lassan átöleltem a nyakát. Nem tartott sokáig, mert nyílt az ajtó.

-         Mary szerintem gyere be! –mondta Clariss. –Amúgy meg mi volt az a sikoly? Csak nem tán Steve hozta rád a frászt? –kuncogott

-         De én voltam az. –nevetett az említett személy

-         Christie megtiltotta, hogy ide gyere. –mondta Clariss

-         Tudom, de nem érdekel! Elmentem… -azzal sarkon fordult nyomott egy puszit az arcomra és el is ment

-         Megyek! –berohantam

Mire beértem Clariss már a nappaliban ült és a tévét nézte. Elmentem zuhanyozni ismét. A kinti kis edzés miatt megint koszos lettem. Felfrissültem a zuhany alatt, felvettem a másik pizsit és indultam gyorsan vissza szobába.

-         Ülj csak le! –mutatott a vele szemben lévő fotelre

Leültem, ahogy mondta, nem is gondoltam semmire, nehogy agytúrkásszon bennem.

-         Tudod, hogy el kell mondanom, hogy itt járt. –mondta önelégülten

-         Üzletet kötök! Ha nem agytúrkászol bennem és hallgatsz, elmondom. –egyenesen a szemébe néztem

-         Nem is tudom… Gondolkozok rajta –a mutatóujjával támasztotta a fejét

-         Holnap Sebastian lesz itt. –mosolyogtam. –És beszélhetek vele

-         Eszes kis csajszi vagy, de Steve elmondta, hogy nem lehetett volna itt? –nevetett. –Most rontsak el mindent?

-         Köszi. –elmosolyodtam

-         Azt nem mondtam, hogy hallgatok. –mosolygott

-         De úgyis belemész! –vágtam rá

Bementem a szobába, néztem az erdőt aztán becsuktam a szememet. Ilyenkor általában a rossz emlékeim törnek felszínre. Nagyon elfáradtam, el is aludtam hamar…

II. Elektropajzs

Reggel az ablakon a napfény egyenesen az arcomra sütött. Felkeltem, lezuhanyoztam és átöltöztem. Clarissa a tévét nézte, de már át volt öltözve. Leültem vele szembe, valami vígjátékot nézett. Sajnos engem ezek a filmek nem érdekelnek. Inkább átmentem a konyhába. Az egyik kiszáradt virággal szórakoztam. Kizöldült majd elszáradt, de egy idő után ezt is meguntam. Vajon miért nem szólal meg? Bizonyára gondolkozik… úgy délután öt óra tájékán végre felállt a tévé elől.

-         Ideje menni! –nem nézett rám, csak kiment

Mentem utána, ahogyan szoktam… ismét a tisztáson kötöttem ki. beálltam szokott helyemre. Kíváncsi leszek, hogy milyen feladatot fog adni.

-         A mai felkészülésen, ezt a fát villámmal kidöntöd –egy tőle jobbra eső magas fára mutatott. –, bioerőddel a rönkről a felesleges hajtásokat eltűnteted, három egyenlő részre darabolod, és a hátamnál felállítod őket egyenlő távolságra. Remélem érthető volt.

Karjait keresztezte és engem bámult. Koncentráltam a villámra. Úgy tettem, mint eddig. Felemeltem a karomat és aztán már jött is a villám. A fára céloztam és sikerült. A fa elkezdett dőlni… és Clariss-ra fog rádőlni… nem mozdult, leblokkolt. Gyorsan rohantam, hogy ellökjem, de nem sikerült. Felborult és én meg ráestem. A fa ránk fog esni. Clariss-nak nem esik majd baja, de velem akkor mi lesz?... Csak fél vámpír vagyok… de a fa nem dőlt ránk… tényleg hol van?

-         Elértem a célomat! Elektromos pajzsot csináltál. Mondtam és, hogy Steve rossz hatással van rád. –mosolygott

Dühbe jöttem… ellöktem a fát és a tisztás másik végében kötöttem ki. Itt szórakozni velem. Vajon mi jöhet még? És ha most Clariss éppen agyturkászik bennem?! „Clarissa ha most éppen a gondolataimban turkálsz, akkor fejezd be!” Ezek után elmosolyodott, tehát most is turkál. Jobb lesz, ha elmegyek.

-         Mary várj! –kiáltott utánam

Már elindultam, de ő is követett. Kivételesen és gyorsabb voltam. Nem mentem be a házba, hanem felmásztam egy fára. Láttam, ahogyan keresgél, de nem ment neki. A környék tele van a szagommal. Bement… vártam amíg lenyugszom. Olyan szép volt a naplemente. Megérte elmenekülni. Érdekes, hogy éppen most kerültem ide. Már sötétedett. De ma lesz a váltás, jön ide Sebastian. A csudába… inkább jöjjön más. Elmosolyodtam. Hogyan fogok én kibírni vele két napot? Inkább bementem. Clarissa megint a tévét nézte. Leültem az ablakba és csak bámultam kifele.

-         Sajnálom, de valahogy elő kellett hoznom belőled. –nem nézett rám

-         Tudom. Már lenyugodtam. Sebastiannak van valamilyen képessége? –érdeklődtem és közben tereltem a szót is.

-         Nincs, szerencsére. Ugye már nem haragszol? –kérdezte halkan

-         Nem. De ezt nem kutattad ki a fejemből? –kérdeztem gúnyosan

-         Megígértem, hogy nem turkálok. –a tévét nézte tovább –holnap mit fogsz csinálni?

-         Hát nem is tudom… szerintem nem leszek olyan ügyes, mint ma. És sokat fogok rólad beszélni. Ravasz vagyok és leszek is… előhúzom belőle az összes titkát. –mondtam lelkesen

-         Rendben. –rá is átragadt egy kevés a lelkesedésemből

Nézte tovább a tévét, én meg felmentem csillagokat nézni. Milyen jó lenne, ha Steve is itt ülne mellettem. Ismét hozzábújnék, ő pedig átölelne. Nagyon hiányzik. Remélem én is neki. És azt is remélem, hogy ő is jönni fog. Olyan rossz, hogy nincs itt velem. Bár túlesnénk azon a küzdelmen. Akkor mellette lehetnék és nem is tudta magáról levakarni. Megjöttek… vagyis én úgy hallottam. Még maradtam. A kívánságom teljesült… Steve termett fent mellettem. Ennek nagyon örültem. Nem mondott semmit, csak erősen átölelt. Jéghideg testéhez szorított. Amúgy is fáztam, de most már megfagytam. Nem baj… kibírom… elkapott az álmosság… nagyszerű… végre itt van mellettem, erre én majdnem elalszok.

-         Hiányoztál… - mondtam halkan

-         Nem én maradok. De nemsokára nálunk fogsz lakni. Jobb lesz ha bemegyünk. –felkapott az ölébe és úgy vitt be.

Próbáltam ellenkezni, de nem ment. Fáradt voltam, de azért nem ennyire. Bevitt a házba és nagy pánikot keltett ezzel a húzásával.

-         Jaj, Mary! Mi a baj? –kérdezte Christie rémülten

-         Nincs semmi bajom, csak nem engedte, hogy a saját lábamon jöjjek be. –forgattam a szemeimet

-         Jaj, Steve… hogy csinálhatsz ilyet… -Clariss rosszalló fejet vágott

-         Megtehetem. –vigyorgott

Leültünk a nappaliba. Gondolom ránk várhattak. Nem akarom Sebastian társaságát élvezni. Remélem, sokáig lesznek… bár én azt akarom, hogy hamar menjenek el és hagyják itt a „testőrömet”. De ez a kívánságom nem fog ma teljesülni.

-         Na és hogy haladtatok. –kérdezte Mark. Mivel és Steve-vel szemeztem ezért Clariss válaszolt.

-         Jól haladtunk. Van villámunk, bio erőnk és elektropajzsunk. Először azt hittem, hogy biovillámja van, de mindkettőt képes irányítani. –dicsért Clariss

-         Remek, két nap alatt elő tudtad belőle hozni… -Steve csak úgy ujjongott

-         Nem sikerült volna Clariss nélkül. A maximumot hozta ki belőlem. –dicsérgettem, ahogyan megígértem

-         Jut is eszembe… vadásztál már? –olyan furcsán kérdezte

-         Ö… még nem. Clarissa-val mára terveztük, de nem jött össze. Ma elmegyek… ígérem. –mentegetőztem

-         Akkor elmentek Sebastiannal. –Mark felállt. –Induljunk!

-         Drágám, -rám nézett Christie. Drágám?! Na, ezt meg mivel érdemeltem ki? –ma egyél, mert nem akarom, hogy megint legyengülj. –megölelt.

Bizonyára befogadtak, vagy valami ilyesmi. Clariss megölelt és Steve is. Rossz volt látni, hogy elmennek. Én meg itt maradok Sebastiannal.

III. Érzések

Hogy fogom ezt kibírni. Amíg kikísérte a többieket, inkább átültem az ablakba. Sebastian pedig csak nézett rám, amikor visszajött a nappaliba. Gondolom furcsállta, hogy mit keres én az ablakban. Nem akarok vele beszélgetni, de muszáj lesz, mert megígértem Clarissa-nak. Ez van. Késztelen leszek csevegni vele. Leült tévét nézni, mint Clariss vagy Steve. Nem tudom, hogy hogyan lehet a tévét egész nap csak nézni.

-         Mikor akarsz menni vadászni? –kérdezte gyorsan

-         Majd reggel. –válaszoltam komoran

-         De Christie-nek azt mondtad, hogy ma fogsz menni. –már indulatosan beszélt

-         Nyugodj már meg! Nem tettem semmi halállal büntetendőt. Reggel elmegyek. És amiről nem tud, az nem fáj neki. –dühösen néztem ki az ablakon

Már nem válaszolt semmit, csak a tévét nézte tovább. Steve járt az eszemben. Vajon a tesója után ő lesz velem? Hiányzik és ebbe beleborzongtam. Ha még egy kicsit tovább maradhattunk volna fent a tetőn, akkor sem lenne most könnyebb. Vajon most mi lehet a többiekkel? Daviddel, Katy-vel és a többiekkel? Kitört a háború vagy engem keresnek? Különösebben nem érdekel. Itt jól érzem magam. Már untam az ablakban ülni, ezért bementem a szobába. Lefeküdtem az ágyra és csak néztem kifele bambán. Reggel a napfény keltett fel ismét, felkeltem és aztán elindultam vadászni. Sebastian nem vett észre… Az erdő mát kezdett az otthonommá válni. Ha nem a házban voltam, akkor itt edzettem kint. Hamar találtam egy szarvast. Amúgy nem is voltam szomjas, de Christie megkért rá, hogy menjek el. Elég volt ez az egy állat, nem akartam többet enni. Elindultam vissza, útközben szerencsére nem találkoztam senkivel. De tényleg miért félek? Nem támadt rám itt még senki. Ha viszont a triótól tartanék, az ésszerű lenne, de még mindig nem ok a félelemre. Sebastian még mindig a tévét nézte. Legszívesebben elaludnék, de nem tudok. Nem vagyok álmos… sajnos… Bár tudok aludni, de nem az igazi. Nem jó vele lenni, nem szól hozzám. Így még nagyobb a csend, mint általában. De a csendet nem én akartam megtörni. Én tovább bírtam… Sebastian megszólalt.

-         Szóval te és Steve? –felhúzta a szemöldökét

-         Hát úgy néz ki… én és Steve. Na és veled mi a helyzet? –haditerv indul

-         Semmi különös… élem még úgy 100 évig szingli életemet. –rám nézett –De egyesek hamar megtalálják a boldogságot.

-         Én… én azt hittem, hogy te és Clariss –dadogtam.

-         Miből gondoltad ezt? –nézte tovább a tévét

-         Hát, nekem első pillantásra úgy tűnt, hogy ti egy pár vagytok. –bambultam kifele az ablakon

-         Ez korántsem olyan egyszerű. –ez a válasza meglepett

-         Miért? Clarissa-val van valami baj? Na ebben a családban is vannak titkok. Clariss olyan furcsa volt tegnap. –folytattam a tervet

-         Nem volt furcsa, őt ilyennek kell elfogadni. Ő olyan ember –elmosolyodott –aki mindenkiből a maximumot hozza ki, de ezenkívül aranyos kedves és okos.

-         Hé! Te szerelmes vagy Clarissa-ba. Akkor meg mi a baj? –ez az sínen vagy az ügy

-         Szerintem titkol valamit és ez így nem helyes. –kicsit dühös lett

-         Minden nőnek van egy kis titka. Ha titkolna valamit, azt én már régen észrevettem volna. –átültem hozzá

-         Ha te mondod. –elmosolyodott.

-         De ha biztosra akarsz menni, beszélj vele. Biztos nem fogja leharapni a fejedet. –én is elmosolyodtam

Sebastian sóhajtott egyet, de nem szólt semmit. A nap többi részét a plafonon lévő minták számolgatásával töltöttem. Négy óra után elmentünk edzeni. Fatörzseket dobált felém és nekem ezeket kellett elhárítanom. Hol villámmal, hol bioerővel hol elektropajzzsal. Ez az edzés könnyebben ment, mint a tegnapi. Elmondtam Sebastiannak, hogy voltam vadászni, így haza is indultunk. Este felmentem csillagokat nézni. Hullócsillagokat lehetett látni. Eszembe jutott a testőröm… vajon ő is nézi? Ha minden jól fog alakulni, akkor holnap ő lesz velem. Hamar lefeküdtem… minél hamarabb alszom el, annál hamarabb láthatom az én testőrömet. Ez az este nem akart eltelni olyan gyorsan. Csak ő járt a fejemben… ennyire még nem hiányzott. Reggel hamar felkeltem és csak vártam… sajnos még előttem volt egy edzés is. De ha csinálok valamit, akkor hamar hazajön majd. Sebastian nem volt a házban reggel. A tévét kapcsolgattam… nem volt benne semmi érdekes. Illetve engem nem tudott lekötni. Délutánra Sebastian visszajött. Nem kérdeztem tőle semmit… ő dolga. Most már egyre unalmasabb itt. Nem vagyok annyira veszélyes. Olyan érzésem van, mintha bűnöző lennék. De ők tudják… persze még mindig jobban járok. Később elmentünk edzeni. Meglepődtem, mert már a cölöpök le voltak szúrva a földbe.

-         Tehát ezért jöttél később vissza? –kérdeztem meglepetten

-         Hát ezért is, meg voltam vadászni, meg sokat gondolkoztam. –válaszolt nyugodtan

-         És azért mentél el, mert gondolkozni akartál? –felhúztam a szemöldökömet

-         Hát ki tudja, hogy milyen képességeid vannak. Amiről nem is tudunk. –elmosolyodott –A feladatod a következő: Mivel nekünk a villámod a fontos, ezért most az fejlesztjük. Irányíts egy villámot lefele, aztán meg legyen sok kis ága, amelyek a rönköket találják el. Akkor próbáld meg! –odaállt mellém

-         Rendben, de nem kell ideállnod.

Nem állt el mellőlem, de akkor is meg kellett próbálnom. Tehát hozzunk le egy villámot. De nincs felhő… Na, most miért legyek ideges? Gondolkozzunk…. Megvan, tényleg idegesítő, hogy itt áll mellettem. Akkor jöjjön a villám. Lehoztam és szét is ágaztattam, de csak öt cölöpöt találtam el. Próbáltam többször is, egyszer eltaláltam hat cölöpöt, ettől több nem sikerült. Már esteledett, még utoljára megpróbáltam, csak négyet találtam el. Már kezdetem unni, de muszáj volt.

-         Na, mára elég is lesz. Annyira nem volt rossz, szerintem fejlődsz. A többiek bizonyára örülni fognak. –rám mosolygott

-         Köszi. Ma is eljönnek a többiek? Most ki lesz velem? –próbáltam rafináltan feltenni a kérdést.

-         Eddig úgy néz ki, hogy Christie, de Steve úgyis meggyőzi. Az is lehetséges, hogy édesanyámnak dolga lesz és „drága szerelmedet” küldi majd. –elmosolyodott. –Akkor majd örülhetsz

-         Örülni is fogok! –elmosolyodtam én is.

-         Tudom, biztosan hiányzik. –közben előre is nézett, mivel már elindultunk haza. –Egyik éjjel elment vadászni és későn ért haza. Szerintem nem csak vadászni volt. –rájött a kis turpisságra –Érdekes módon, lett egy új szokása. Este kijár csillagokat nézni a tetőre. –kuncogott

-         Hát én szoktam este csillagokat nézni a tetőn. –nevettem, szerencsére nem pirultam el –Azt nem tudtam, hogy ő is szokta nézni a csillagokat nélkülem. Ma fogsz beszélni Clarissaval?

-         Majd meglátom. –mély levegőt vett

-         Ez nem válasz! Beszélj vele! –próbáltam bátorítóan beszélni

-         Jó rendben, de semmi gondolatban megbeszélés. –megérkeztünk a házhoz, kinyitotta nekem az ajtót és én leesett állal mentem be. Ezt meg honnan tudja?

-         Honnan tudod? Elmondta neked? –dadogtam

-         Észre lehet venni. Ha olyasmire gondolsz, ami megbántja, szomorú lesz. Néhány hete vettem észre. –bekapcsolta a tévét

Nem szóltam semmit sem, átültem az ablakba és még a meglepetés hatása alatt voltam. Vártam és csak vártam… remélem Steve fog jönni… ha nem is ő lesz velem, akkor legalább látni fogom és nekem elég. Kint az eső szemerkélni kezdett, pedig nem volt velem semmit gond.

-         Mary mi a baj? –kérdezte Sebastian

-         Semmi. Egyszer csak úgy nem eshet az eső? –felhúztam a szemöldökömet

Erre már nem válaszolt semmit sem. Úgy fél óra elteltével megérkezett az autó. Nagyon megörültem… végre itt vannak. Sebastian kinyitotta az ajtót. Christie, Clarissa és hála Steve jött be. Mark most nem jött. Biztos nem volt kedve hozzá. Leültek a nappaliban és én is csatlakoztam a társasághoz.

-         Hogy haladtatok? –kérdezte Clarissa

-         Megpróbáltuk a villámot szétágaztatni. Tíz cölöpből hatot tudott eltalálni. Szerintem elsőre nem is rossz. Még dolgozni kell rajta, de nagyon tehetséges. Szépen fejlődik. –dicsért Sebastian

-         Ne siessünk, Mark már bizonyára otthon vár minket. –mondta Christie.

Tehát nem Christie lesz velem. Ennek örültem. Felálltak és elindultak az ajtóhoz, Steve gyorsan kinyitotta az ajtót. De jó… ő lesz velem. Ennek nagyon örültem. Megkaptam a szokásos öleléseket és kimentek. Tehát sikerült elintéznie. Remek!

IV. Steve

Leült mellém és azonnal megölelt. Én rögtön átöleltem és odabújtam hozzá. A bőre, mint mindig jéghideg volt. Néztük tovább a tévét. Én nem is a filmet néztem. A gondolataim teljesen máshol jártak. Nagyon örültem, hogy itt van mellettem. Igaz néhány nap múlva el fog menni, de legalább most egy kicsit velem lehet. Azt viszont nem tudom, hogy Christie-nek dolga akadt, vagy Steve beszélte rá. Különösebben nem érdekes… a fő, hogy mellettem van.

-         Milyen volt nélkülem? –kérdezte

-         Rossz, mint mindig…. –feleltem szomorkás hangon

-         És mit csináltatok? –faggatott tovább

-         Semmi különöset. Edzettünk…. –mondtam halkan

-         Tényleg csak edzettetek? –erre a kérdésre felfigyeltem

-         Most meg mire gondolsz? –kérdeztem értetlenül

-         Sebastian nagyon dicsért… és ha láttad volna, hogy hogy nézett rád. –vett egy mély levegőt. –Biztos, hogy csak edzettetek?

-         Most arra célzol, hogy én és a tesód? –teljesen felháborodtam

-         Nem adtál választ a kérdésemre. –dühösen ült fel

-         Mert nincs mit megmagyaráznom. Mert nem is történt semmi különös. –dühösen álltam fel

-         Tehát mégis igazam van. Ha már volt David és Daniel, akkor kellett Sebastian és Steve.

-         Miket beszélsz? Egész nap itt vártam, hogy gyere és lássalak, erre ezt vágod a fejemhez? –teljesen feldühített

-         De még mindig nem kaptam választ! –mondta idagesen

-         Hát nem is fogsz! –azzal elindultam ki a szakadó esőbe.

-         Várj! –kiáltott utánam

-         Nem érdekel! Futottam tovább

Sajnos gyorsabb, mint én. Még az erdőbe sem értem be, már el is kapott. Megint belenézett nagy aranyszínű szemeivel az enyémbe… lebilincselt tekintetével… megint hipnotizált. Néhány másodperc alatt magamhoz tértem.

-         Mit csinálsz? A megállapodásban nem ez volt. Csak akkor, ha nem tudom uralni az erőmet. –emelt hangerővel beszéltem

-         Sajnálom. De nem mehetsz el! –mondta halkan

-         Nem érdekel. –és használtam az új technikát, amit ma tanultam. Steve repült egy kicsit és én elfutottam be az erdőbe

Az erdő csendes volt. Gondoltam, ha már itt vagyok, akkor vadászok egyet. Szarvast kerestem, de nem találtam. Sajnos csak egy medve keresztezte az utamat, de nem akartam harcolni. Folytattam a keresgélést. Útközben különös neszt hallottam. Tudtam, hogy ez nem állat. Ez valami más és felém közelít. Leblokkoltam teljesen és csak néztem előre. Túl fáradt voltam már… Alig fogtam fel a körülöttem történő dolgokat. Már láttam két sötét foltot, melyből rájöttem, hogy ez két ember. Közelítettek, majd két vámpír termett előttem…