Rengeteg szabadidőmben elkezdtem fotózgatni, éjszakai képeket csináltam a környékről. Szépek lettek nagyon. Elhívogattam őket és azokat nézegettem, de sajnos ez sem tudta kiverni a fejemből a jóslatot. A vámpírokhoz állok és megölöm Danielt. Bármennyit gondolkoztam is ezen nem jutottam előre. Úgysem ölném meg, nagyon jól érzem velem magam és szeretjük egymást. Ma van a szülinapom és végre vége lesz mindennek. Elmegyünk innen és északra költözünk, összeházasodunk aztán boldogan élünk. A tanács nem érdekel és apám sem. Ha nem jelentkezett már egy éve, akkor meg mire várok? … Ma reggel hidegebb volt, mint máskor, az ég beborult és a madarak sem csiripeltek. Ez rossz jel… A teraszon álltam, éreztem, ahogy a szél megérinti arcomat, jó érzés volt. Daniel megölelt hátulról
- Jó reggelt az én kis szülinaposomnak –suttogta a fülembe
- Jó reggelt neked is. Remélem, hogy ez a nap boldog lesz. –már kezdtem félni.
- Reméljük a legjobbakat. Éjfél előtt a hegyen kell lennünk. –bement.
- Gondoltam, minden éjfél előtt kezdődik –mondtam dühösen.
Bementem én is. Most rengeteg vesztenivalóm van. Ha elveszítem őt, akkor nekem végem. Nem akarok átállni a vámpírokhoz. Nem leszek gyilkos, nem az nem fordulhat elő soha. Abba belebetegednék. Nem tudnám magamnak megbocsátani. Örökké gyötörne a bűntudat.
- Aranyos, vagy amikor dühös vagy –mosolygott
- Tényleg? –meglepődtem. Én aranyos? Jó tudni
Átültem mellé és jól odabújtam hozzá. Szerettem Danielhez bújni. Az elején újak voltak nekem az ösztönök, mára már tudom őket irányítani és kezelni. Furcsa párost alkotunk mi. A vérfarkas a vámpírral, de szeretjük egymást.
- Na, megnyugodtál már? –kérdezte, de közben mosolyogott
- Hát igen… te tudod, hogy mivel lehet megnyugtatni. –mosolyogtam én is
- Hát valahogy rájöttem… -sóhajtott egyet
- Ez a szerencséd – felültem
- Miért mit csináltál volna velem? –kérdezte gúnyosan
- Azt nem lehet tudni. –kicsit ravaszul néztem rá
- Hát igen… ha a kismacska dühös lesz… -mosolygott
- Milyen kismacska? –már tudtam, hogy csak feldobni próbál
- Te… amikor dühös leszel, meg amikor vadászol, mint egy aranyos kismacska. –az orrom hegyére bökött
- Te akartad!
- Lemásztam a szőnyegre. Támadóállást vettem fel és morogtam egyet. Lassan közelítettem felé, majd ugrottam egyet. Az ölében kötöttem ki.
- A kismacska becserkészte áldozatát. –mosolyogtam
- Tudom, hogy miért szeretlek ennyire. –Daniel nagyon nevetett
- Eddig is tudtad nem? –micsoda? Most jött rá, hogy szeret engem?
- Ezek után már biztos vagyok benne. Múlthéten, amikor vadászni voltam, akkor egy kis helyre bukkantam. Von ott egy pici vízesés. Megnézzük? –volt benne valami furcsa.
- Megnézhetjük. –legalább nem leszek itthon
Felálltunk mindketten és a terasz fele vettük az irányt. Kiugrottunk és aztán mentünk tovább, be az erdőbe. Hamar odaértünk. A hely gyönyörű volt. A vízesés alatt egy kis tó alakult ki. A fák magasra nőttek. Ez az egész hely egy kis tisztáson volt. Megnyugtató érzés fogott el. A nap kisütött és a bőröm ragyogni kezdett. Ezt nem szerettem. Nem mehettem ki az útra, a parkba vagy az iskolába, de Danielnek ekkor tetszettem a legjobban. Miért hozott ide? A mini vízesés csobogása, a friss levegő és a gyönyörű fák tették ezt a helyet tökéletessé.
- Hogy tetszik? –kérdezte aranyosan
- Nagyon szép. –válaszoltam lelkesen
- Fordulj meg! –mondta titokzatosan.
- Miért? –vajon mit akar csinálni?
- Titok! –suttogta
Megfordultam és becsuktam a szemet. Vajon mit akar? Egy nyakláncot rakott a nyakamba. Egy medál is csüngött rajta. Kinyitottam a szememet. Szerintem fehérarany volt. A medálban egy kicsi piros kő csillogott és a medál csepp alakú volt. Nagyon tetszett.
- Ezt miért kapom? –meglepett vele teljesen
- A születésnapodra. Tetszik? –különös volt
- Köszönöm, de nem kellet volna, de nagyon tetszik. –megfordultam
Megöleltem Danielt. Ezzel nagyon meglepett és nagyon aranyos volt tőle. Átölelte a derekamat. Nagyon szeretem őt és nem akarom, hogy elveszítsem. Ott álltunk, mintha várnánk valamire. Felemeltem a fejemet és a szemeibe néztem. Közelítettünk egymáshoz. Lassan megcsókolt. Ez a csak olyan bánattal teli volt. Így még sohasem csókolt meg, mintha el akarna menni. Ez nyugtalanított engem, de tudta, hogy úgyis megtalálnám. Más volt itt a baj. Nyakláncot is vett… búcsúajándék??? Nem tudom. Nem mehet el. Ő is szeret engem. Elváltak ajkaink és olyan bánatosan nézett rám
- Jobb lesz, ha hazamegyünk. –megfogta kezemet és indult volna vissza
- Daniel mi a baj? –ott álltam egyhelyben.
- Csak nem akarlak elveszíteni, semmi több. Indulhatunk vissza? –kicsit dühös volt
Az út alatt nem szóltunk egymáshoz. Féltem… a jóslat, ha igaz és beválik, akkor szörnyeteg leszek. Ezt nem akarom. Vajon mi vehet rá arra, hogy Danielt megöljem? Semmi. Hacsak el nem varázsolnak vagy ilyesmi, de ez hülyeség. Esnék már túl ezen az egészen. Otthon leültem tv-t nézni. Nem tudom, hogy mi ment benne, mert nem is ott járt az eszem. Daniel… Daniel… Daniel… nem akarom, nem szeretném Daniel halálát. Nem akarok ölni. Daniel éppen zuhanyozott. Ahogy Daniel mondani szokta „jó kismacska létemre” lefeküdtem az ágyra. Vártam, hogy kijöjjön. Általában több időt töltött a fürdőben, mint én. Engem nem zavart. Unatkoztam, a lábamat lóbáltam. Végignéztem a szobán. Itt szoktunk aludni, persze mostanság csak ő. Itt töltöttük el a legtöbb vidám percet és most vége lesz? Nem hiszem. Jó érzést volt visszaemlékezni. A párnacsata… Mindössze 5 percig tartott, de az össze párnát sikeresen széttéptük. Jót nevettünk. Akkor szólított először kismacskának. Azóta is az a nevem, szeretem, amikor így hív. Egy kismacskával törődni kell. Nem szabad elhanyagolni, mint engem sem. Hallottam, hogy Daniel elzárja a csapot. Néhány perc múlva ki is jött a fürdőből. Amit meglátott mosolyogni kezdett.
- Az én hű kismacskám –mosolygott
- Végeztél –nagy szemekkel néztem rá és felültem –a zuhanyzással?
- Igen. Készülj lassan te is, mert nemsokára indulunk.
Felálltam, de nem mondtam semmit. Egymást néztük, az arcáról eltűnt a boldogság helyére a keserűség költözött. Ahogy néztem egyre szomorúbb lettem. Nedves lett a szemem… ennyire félne? Miért szomorú ennyire?
- A csudába is Daniel nem akarlak megölni! –mondtam szomorúan és átöleltem
- Tudom… Tudom, hogy nem akarsz megölni, de sajnos megfogsz. –ő is megölelt.
- De én nem tennék ilyet. Miért pont veled? –suttogtam
- Ez van megírva… -magához szorított
- Nem érdekel ez az egész doboz ügy sem. Vámpír lettem és a többi nem számít. –próbáltam nem tudomást venni a ma estéről
Eltolt magától, eddig még nem csinált ilyet. Leültem az ágyra és csak néztem. Nem szólt semmit és átült a nappaliba. Követtem és én is átültem oda vele szembe.
- Ezt miért csináltad? Már nem is szeretsz igaz? –kérdeztem halkan.
Nem kaptam választ. Egymást néztük megint. Azt reméltem, hogy majd mond valamit, de meg sem szólalt. Néztem… és csak néztem, de nem is mozdult meg. Ő csak előre bámult, ki a nagy semmibe és tudomást sem akart venni rólam. Sajnos ő elhitt mindent a jóslatról. Odabújtam hozzá.
- Mi a baj? –kérdeztem
- Nem bírom már ezt tovább… -reménytelenül nézett rám
- De mégis mit? –suttogtam.
- Legszívesebben megölelnélek, megcsókolnálak, átölelnélek, elzavarnálak, vagy én magam mennék el. –szomorú volt
- Akkor tedd azt, amit a szíved szerint tennél! –próbáltam megérteni, de nem ment
- Legszívesebben megölelnélek… De a gyilkosomat szeretgessem? –a földet nézte
- De ezt eddig is tudtad! Akkor miért tetted ezt? Miért szerettél?
- Mert szerettelek és most is szeretlek. –szemei tele voltak szomorúsággal
Sajnos nem tudtam átérezni a helyzetét, biztos nehéz neki, de nekem sem könnyebb. Ma egy ismeretlen helyre megyek, nem tudom, hogy mi fog velem történni. Már csak néhány óra volt hátra. Az égen felhők gyülekeztek, fekete felhők. Ez nem jelentett jót- eltöprengtem… Egy év alatt mennyi rossz ért… anya halála, apa vámpír lettem. Csupa rossz dolog és semmi jó. Vajon mikor fog már jó dolog is történni velem? Ez a nap hova sorolható? Jó vagy a rossz? Nem tudom. Lassan indulni kellett. Még utoljára végigjártam a lakást. Összeszorult a szívem. Lehet, hogy többé nem jövök ide vissza. A nappaliban álltam, előtörtek az emlékek. Először itt láttam vérfarkast és akkor is megmentett Daniel, igaz bevertem a fejem, de még egyben vagyok. Milyen jó volt hozzábújni. A jelenléte megnyugtatott. Ő volt, aki vigyázott rám és most is vigyáz arra az emberre, aki meg fogja ölni. Félek… Odajött hozzám. Szemben álltunk egymással. A kezemet a szívéhez tettem, éreztem, ahogyan dobog. Neki mindig meleg volt a keze nekem pedig hideg… Tűz és víz. Szerettem csak úgy nézni őt. Ilyenkor sohasem szólalt meg ő is csak nézett.
- Ideje menni –mondta
- Rendben.
Egy puszit adott az arcomra és elindultunk. Közeledtünk a hegyhez. Tudtam, hogy mi vár rám, de azt nem, hogy milyen érzés lesz. A doboz nálam volt. Már több napja gondolkodtam a jóslaton. Eddig is ezek a jóslatok segítettek nekik. Tudták, hogy jövök és azt is, hogy nem megyek vissza. Davidet is látták és én is álmodtam egyszer egy olyasmit, amit Daniel mond. Meg fog halni. Még mindin nem tudom, miért fogom megölni, de én úgy tartom, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa. Én döntöm el, hogy kivel mikor hol és mit csinálok. Vajon halál után van még számunkra élet? Sokat tűnődtem azon, ha normális lány lennék normális családdal, akkor mi lenne? De ez már nem fog menni. De mégis milyen lett volna? Éltem volna átlagos életemet. Most pedig egy szertartásra megyek és nem tudom, hogy mi vár rám…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése