Felébredtem, végre vége van mindennek. Furcsa szagokat éreztem és különös dolgokat láttam. Daniel elindult felém. Különös érzések fogtak el. Menten nekiugrottam volna. Alig tudtam magamat féken tartani, de ő csak egyre közeledett. Megfogta a kezemet, persze nem most fogta meg először, de ez más volt. Olyan furcsa. Szemében óriási dühöt véltem felfedezni. Tehát dühös rám. Hátráltam néhány lépést és aztán egy pillanat alatt a nappaliban kötöttem ki. Iszonyúan szomjas voltam, de nem kellett a víz. Leültem a kanapéra, Daniel csak előttem állt és nézett.
- Örülsz magadnak? Mit tettél? –kiabált velem
- Nem kiabálj velem! –olyan érzésem támadt, mintha egy óriási kűrt mellet álltam volna. –megtettem, mert nem akarok meghalni.
- Sajnos már meghaltál és köszönöm szépen, hogy nem hallgattál rám. –dühösen leült velem szemben
- Ez van, arról meg nem tehetek, hogy nem tudtál felkelni –vágtam rá gúnyosan
- Igazad van és sajnálom, de most elrontottál mindent! Oda a láda és a tanács kezére játszottál ezzel a húzásoddal. –átült mellém.
- A ládát nem nyitottam ki, David átváltoztatott, nem tudtam, hogy csapda volt. –néztem rá szomorúan
- A galád gazember, kinyírom–nagyon dühös volt
- Nyugodj meg! –próbáltam lenyugtatni
- Nyugodjak meg? Amikor a barátnőmből vámpírt csináltak? Amikor láttam, ahogyan szenved! Nem! Nem nyugszom meg! –járkált össze vissza a nappaliban. –A láda megvan még?
- Igen megvan, tehát nem szúrtam el semmit? –kérdeztem
- Szerencsére nem. –megkönnyebbülten pillantott rám
- De miért nem csináltál belőlem vérfarkast? Könnyebb lenne most a dolgunk. –ezt meg kellett kérdeznem
- Hát ez nem olyan egyszerű. Ha a szervezeted nem fogadja be a kórt akkor bele is halhatsz. –a szemembe nézett –nem bocsátottam meg volna magamnak, ha miattam meghaltál volna. És milyen a vámpírlét?
- Hát furcsa. Különös dolgokat érzek és élesebben látok. De az a legfurcsább, hogy majdnem neked ugrottam és nagyon szomjas vagyok, de nem kell a víz. –válaszoltam.
- Tudom, hogy miről beszélsz. Szomjas vagy, vadásznod kell. –közelített felém
- Ne közelíts, nem tudom, hogy mit fogok tenni. –kétségbeesetten arrébb ültem
- Nyugi, most közelebb ülök hozzád. –közelebb ült.
Nagy szomjúság fogott el. Közelített, én pedig arrébb és arrébb ültem, végül a kanapé elfogyott és majdnem seggre estem. Gyorsan felálltam és még hátráltam, de ő csak közelített. Végül megfogott a fal, hoppá sarok. Egyre közelebb és közelebb jött hozzám, végül morogtam egyet. Hé?! Mit csinálok? Mi volt ez? Gyorsan kifutottam a teraszra… mi lett belőlem? Legszívesebben nekiugranék a nyakának. Most vettem észre, hogy nem dobog a szívem. Tényleg meghaltam?! Daniel megfogta a vállamat, morogtam ismét egyet és kirázott a hideg.
- Gyere, elmegyünk vadászni –mellém állt.
- Vadászni? –nagy szemekkel néztem rá –Mégis mire?
- Állatra, embert nem ölhetsz. –mi? Embert ölni?
- És mit csináljak az álltattal? –de most mit fogok csinálni az állattal? Megeszem a húsát?
- Ki kell szívnod a vérét. –mondta teljes nyugodtsággal
- Nem fog menni… nem vagyok képes rá. –hátráltam néhány lépést.
- De, menni fog. Hagyatkozz az ösztöneidre. –megfogta a vállamat
- Megpróbálhatom… akkor menjünk és szívjunk vért. –álljunk pozitívan a dolgokhoz
- Rendben. akkor induljunk. –felugrott a korlátra.
- Mit csinálsz? –megijedtem
- Leugrok… gyere te is. Nem lesz semmi bajod. –leugrott.
A zuhanás közben átalakult nagy sötétbarna vérfarkassá. Remélem sikerülni fog. Felugrottam én is a korlátra, vettem egy mély levegőt és leugrottam. Nagyszerű érzés volt zuhanni, de a talpamra estem. Elindultunk be az erdőbe. Éreztem, hogy a közelben van valamilyen állat. Feléjük tartottunk, szarvasok voltak. Már csak néhány méterre voltunk tőlünk és teljesen az ösztöneim irányítottak. Rájuk vettetem magamat és megöltem mind a hármat. A vérük isteni és mámorító volt. A külvilág teljesen eltávolodott tőlem. Csak én voltam és a vér. Nem tudom, hogy csináltam ezt az egészet, de legalább már nem voltam szomjas. Daniel csak mosolygott rajtam. Vajon mit gondolhat rólam? Szegényt megáldották itt egy vámpírral. Elindultunk vissza…
- Egy versenyt hazáig? –mosolygott
- Benne vagyok. –én is mosolyogtam.
A versenyt sajnos Daniel nyerte meg, de nem sokkal maradtam le. Mosolygott rajtam. Persze ő már tapasztalt és még én nem. Hamar visszaértünk a lakásába. Örültem annak, hogy már nem voltam vérszomjas. Érdekes és különös a vámpírlét. El sem hittem volna, hogy léteznek ilyen „lények” és most én is ezek közé a „lények” közé tartozom. Elégedettem ültem le a nappaliban. Leült mellém Daniel. Néhány pillantást vetett rám.
- Gyere, -kitárta a karját- bújj ide hozzám. –mondta
- Nem lesz ebből baj? –félve néztem rá
- Nyugi nem tudsz megölni. –bátorítóan nézett rám –Most még nem –suttogta
Odabújtam hozzá, lassan. Nem tudtam, hogy hogyan fogok rá reagálni. Nagyon jó illata volt, de annyira nem, hogy nekiugorjak. Vett egy mély levegőt… tehát megkönnyebbült. A hajamat simogatta, én pedig a mellkasát. Kirázott a hideg az érintésétől, de majd megszokom.
- Most mit érzel? –suttogta
- Semmi különöset. Jobb, hogy vadásztam –én is suttogtam
Egymásra néztünk. Lassan közelítettünk… megfogta az arcomat és adott egy csókot a számra. Furcsa érzés volt, nem öntött el a melegség, mint általában. Egy darabig a szemembe nézett majd ismét adott egy csókot a számra. Közelített, de láttam rajta, hogy nem csak egy kis csókot fogok kapni. Megint kaptam néhány pici csókot a számra, aztán vett egy mély levegőt és megcsókolt. Hirtelen nem tudtam, hogy hogyan reagáljak. Ahogy nyelvünk összeért teljesen bevadult. Gyorsabban vette a levegőt. Különös érzéseim támadtak. Az egyik érzésem az volt, hogy itt a remek alkalom, szívd ki a vérét, a másik pedig, hogy tovább… tovább… tovább. Furcsa volt ez a kettősség. Eltoltam magamtól, nehogy valami butaságot csináljak. Kérdően nézett rám és leülte mellém. Nem szóltam semmit sem, odabújtam hozzá. Felszabadultabban viselkedett velem, mint általában máskor. Örültem neki. Segített mindenben, amiben csak tudott. Minden nap tanultam valami újat, de ő nem tudott egy vámpírt helyettesíteni. A születésnapomig még több mint fél év volt hátra. Ez idő alatt leérettségiztem, Kitty megtudta, hogy vámpír vagyok és kiderült, hogy ő pedig boszorkány. A tanács tagja ő is. Mivel itt Portelville-ben sokat süt a nap, a nap nagy részét a lakásban töltöttem. Este vadásztam Daniellel, mivel egyedül nem engedett el sehova. Az erőmet fedeztem fel fokozatosan és próbáltam kifejleszteni finom érzékeimet. Vártam a 19. születésnapomat, de előre rettegek tőle. Ki tudja, hogy mit fogok ott fent csinálni. Azt terveztük Daniellel, hogy ha ennek az egésznek vége akkor elmegyünk valami sötét és csendes helyre. Az iskolát már befejeztük és nem köt ide minket semmi sem. David, nem mert a közelünkbe jönni. Félt tőlem is és Danieltől is. Rengeteg könyvet olvastam és próbáltam minél többet tanulni a rengeteg szabadidőmben. Azt még nem szoktam meg, hogy nem tudok aludni és ez még most is zavar. De kénytelen leszek hozzászokni. Sajnos már nem mondhatom azt, ha valami gond ér, hogy megyek és lefekszem egy kicsit. Daniel szerint nem látszik rajtam annyira, hogy vámpír vagyok. Ezzel egy kicsit megnyugtatott, de attól még az vagyok. Az emberek közé még nem mertek bevinni, nem tudják, hogy milyen az önuralmam.
Így teltek tehát a napjaim. A napokból hetek lettek és a hetekből hónapok. Eltelt a tavasz és a nyár is. Sajnos 2 hét múlva 19 éves leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése