A ház felé tartottunk, alig tettünk meg néhány métert, neszt hallottunk. Azt hittem, hogy valami állat, de ez nem azt volt. Ez valami már volt… valami, ami az én életemet akarja… a trió. Valami vagy valaki követett minket… gyorsítottunk a tempón, de úgy fájt mindenem. Csak érjünk vissza a házba. Hírtelen a semmiből előtűnt egy fekete ruhás valami vagy valaki. Kimeredt a szemem… ők azok… most lesz végem… jól éreztem… meg fogok halni… szívem szerint most odarohantam volna hozzá, de megígértem, hogy nem áldozom fel magam. Pedig megtettem volna… elindultunk az ellenkező irányba, de már ott is állt egy. Utolsó esélyünk, elindultunk jobbra, de ott állt a harmadik. Bekerítettek. Lassan hátráltunk, ijedt pillantásokat vetettem Steve-re, aki megfogta erősen a kezemet és megszorította. De én akkor is féltem… mert tudtam, hogy itt valaki meg fog halni. Egymás mellé álltak… félelmetes látványt nyújtottak. Olyan ruhát viseltek, mint a szerzetesek, csak feketében. Az arcukból nem láttam semmit sem. Mit akarnak vajon? De úgy volt, hogy csak holnapra érnek ide. De fáj mindenem… ha küzdelemre kerül sor, akkor nem nyerhetünk… csak ketten vagyunk. Újabb neszt hallottam… négyen lennének? De a semmiből Sebastian bukkant elő. De Clar nem volt sehol… biztos elment segítségért. Remélem… szerencsére nem szólalt meg senki… ha húznánk az időt… akkor talán ideérne a segítség….
- Nyugodj, meg azt nem fogjuk megvárni. –nevetett a nő
Nő? Mit keres itt egy nő? Nekem azt mondták, hogy három férfiből áll… akkor ő a gondolatolvasó…
- Mary, egy egyszerű kérdést fogunk feltenni. Csatlakozol hozzánk? –most egy férfi beszélt
- Nem! –vágta rá határozottan
- Ahogy gondolod… sajnos ez esetben végeznünk kell veletek. Túl nagy veszélyt jelentesz számunkra. –a harmadik szólalt meg.
- Képesek voltatok Európából idejönni… miattam, mert veszélyt jelentek rátok, holott csak azért tudok rólatok, mert megmondták, hogy meg akartok ölni.
- Ezt nem értheted és nem is fogom megmagyarázni. –összenéztek
Tudtam, hogy most fognak támadni… elszántan néztem őket… ha kell meghalok, csak nekik ne essen bajunk, de ebben a helyzetben ők fognak nyerni. A harmadik felemelte a fejét és abban a pillanatban összeestünk… iszonyú fájdalmat éreztem… még az átváltozásom fájdalmától is nagyobb volt. Amint lehetett felálltam és a többiek is. Mindenkit támadott valaki. Sebastiant a gyilkos szemű, Steve-t a gondolatolvasó és engem az, akinek olyan képessége van, mint Steve-nek. Hirtelen kimeredt a szemem… nem szabad a szemébe néznem. Próbált támadni, de nem sikerült sebet ejtenie rajtam. Koncentrálnom kell… remeg a kezem… oldalra néztem és Sebastian a földön feküdt… majd Steve-re és pont összenéztünk… pedig megmondtam neki, hogy nem kell néznie… nem kell megvédenie… és akkor elkapta a fejemet valami… azonnal a földön kötöttem ki. Felnyögtem a fájdalomtól, majd a hátamra fordultam. A második férfi állt a fejemnél és leguggolt. Vigyorgott, majd a szemembe nézett… az emlékeim csak úgy záporoztak… keresett valamit. A fejem borzasztóan fájt és teljesen legyengültem. Nem tudtam megmozdulni és beszélni sem. Hírtelen megszakadta kapcsolat… valamiért már nem nézett a szemembe. Azonnal magamhoz kell, hogy térjek, de nem megy. Kábultan néztem az eget és akkor el kezdett esni az eső és Steve próbált meg észhez téríteni. Ütötte az arcomat, rázott… de nem ment… nem tudtam megmozdulni… és ami történt vele… az mind miattam történt… mert akkor én figyelmetlen voltam. Megragadta a férfi és átszúrta a szívét… felnyögött és aztán rám borult… a mellkasomba beleállt a kés hegye és én is felnyögtem, majd elkapott a zokogás… miattam halt meg… keservesen még utoljára a szemembe nézett, aztán becsukódott a szeme… NEE! Nem! Megölték! Miattam… halott! És jól mondtam… hogy valami meg fog halni. Elöntött a düh. De nem csak a trióra voltam dühös, hanem magamra is. Mert nem tudtam megvédeni, és miattam fekszik itt rajtam halottan. Fel kellett állnom… meg kellett bosszulnom… lassan felültem és lefektettem a fűre… élettelen testében ott volt az az óriás kés… ami megölte. A düh elérte már az agyamat is… erre vártam már… hogy ne én irányítsak, hanem az ösztöneim… nem menekülhettem el, mert megígértem… és azt is tudom, hogy most Steve azt mondaná, hogy fuss! De nélküle nem tudok élni… ha ő meghalt… akkor megyek utána. Villámok csapkodtak az égen és a szél is erősebben fújt. Meg kell bosszulnom… már nem lesz, aki át fog ölelni, aki az ölébe fog ültetni, aki kedvesen rám fog mosolyogni, és akitől csókot fogok kapni. Nem! Ezt nem hagyhatom büntetlenül. A kezem fehéren izzott… éreztem, amit elborul az agyam… és végre nem én irányítottam. A sorsra bíztam magam, de még hallottam egy mondatot.
- Mary ne! –hallottam több kilométer távolságból
De már nem volt vissza út… körülöttem minden fehéren izzott. Hallottam üvöltéseket… visításokat. Néhányszor belém rúgtak, de én többször, mint ők. Óriási csattanások… abban reménykedtem, hogy azért látok mindent fehéren, mert már meghaltam. Végül egy óriásit repültem… de nem csapódtam neki semminek. Valaki megfogott. Kinyitottam a szememet, ha jól láttam… Mark fogott. Ahogy tudtam körbe néztem… az ellenség ott feküdt holtan a földön… de nem csak ők veszítettek, hanem mit is. Steve-t nem láttam, mert lassan lecsukódott a szemem.
- Steve meghalt. –suttogtam és könnycseppek gördültek végig az arcomon
Amint lecsukódott a szemem, örültem… örültem, mert tudtam, hogy megyek Steve után…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése